A túlzott sófogyasztás következményei

Akármilyen mértékben csökkentjük a sóbevitelt, a vérnyomásunk hosszú távon csökkenni fog - és ez mindenkinek jót tesz, még a normális vérnyomásúaknak is, derült ki egy friss kutatásból.

Az alacsonyabb sótartalmú ételek fogyasztása és a vérnyomáscsökkenés közti kapcsolatot már jól ismerjük, a kutatók most az alacsony és a magas sótartalmú étrend eredményein túl a napi nátriumszükséglet összefüggéseit is szerették volna pontosan megismerni. Összegezték 85 kutatás eredményeit, amelyekben három évig követték a résztvevőket, és azt az összefüggést figyelték meg, hogy ha bármilyen mértékben csökken a nátriumbevitel, akkor azt a szisztolés és a diasztolés vérnyomásérték is követi. Ez az összefüggés a napi összesített nátriumbevitelnél volt megfigyelhető, ám arra nem találtak bizonyítékot, hogy lenne egy minimális küszöbérték, amely alatt már nem csökken tovább a vérnyomás.

"Azt figyeltük meg, hogy ez a nátriumbevitel-csökkentés azoknak a személyeknek is előnyös volt hosszú távon, akik amúgy is kevés nátriumot fogyasztanak és normális a vérnyomásuk" - mondta dr. Marco Vinceti, az Amerikai Szív Társaság Circulation című folyóiratában február közepén publikált tanulmány vezető szerzője. Dr. Vinceti az olaszországi Modenai Egyetem és a Reggio Emilia-i Orvosi Egyetem epidemiológiai és közegészségügyi professzora, valamint a Bostoni Egyetem Közegészségügyi Intézetének adjunktusa.

Az ideális napi sóbevitel kevesebb mint napi 500 mg - a legtöbb ember ennél az értéknél sokkal többet visz be naponta.
Az ideális napi sóbevitel többszörösét fogyasztjuk el naponta. Kép: GettyImages

Ha túl sok nátrium van a szervezetünkben, akkor az elősegíti a véráramban a vízvisszatartást. Ha tartósan megnövekszik a vérmennyiség, akkor a túlzott nyomás miatt megmerevednek a véredények, és ezért a szívnek sokkal keményebben kell dolgoznia, hogy fenntartsa a megfelelő véráramlást. Ez a folyamat megemeli a szívinfarktus és a stroke kockázatát.

Évek óta vitatják, hogy mekkora az ideális napi nátriumbevitel mértéke, amellyel fenntartható az egészséges vérnyomás és csökkenthető a szív- és érrendszeri betegségek kockázata. Az emberi szervezetnek szüksége van nátriumra a normális működés fenntartására - az ideális érték kevesebb mint napi 500 mg - a legtöbb ember ennél az értéknél sokkal többet visz be naponta. Egy átlagember napi 3400 mg nátriumot fogyaszt el minden nap, és ennek a legnagyobb része az előrecsomagolt, félkész ételekből származik - áll az Amerikai Egyesült Államok szövetségi táplálkozási ajánlásában . Az ajánlás szerint egy felnőttnek naponta legfeljebb 2300 mg nátrium bevitelét javasolják, ez körülbelül egy teáskanálnyi só naponta, és ha ezt az értéket betartják, akkor ez megakadályozhatja a magas vérnyomás és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását. Az Amerikai Szív Társaság viszont azt ajánlja , hogy a felnőttek legalább napi 1500 mg-ra csökkentsék a napi nátriumbevitelüket.

Vinceti professzor kutatásai alátámasztják az Amerika Szív Társaság ajánlásait. "Minél levesebb, annál jobb" - mondta a professzor. "Ha az 1500 mg-os értéknél is kevesebbet fogyasztunk, az is tovább csökkenti a vérnyomást." A napi nátriumbevitel 2300 mg-os csökkentése a szisztolés vérnyomásértéket átlagosan 5,6 Hgmm-rel, a diasztolés értéket pedig 2,3 Hgmm-rel csökkenti. Ebben a kutatásban nem értékelték a nátrium teljes hatását, mert kizárólag csak a vérnyomással való összefüggését vizsgálták - mondta Vinceti professzor. Azonban mivel a kontrollálatlan magas vérnyomás a vezető kockázati tényezője a szívbetegségeknek, a stroke-nak és olyan neurológiai betegségeknek, mint a demencia, ezért úgy gondoltuk, hogy ha erre a tényezőre koncentrálunk, akkor azzal sok embernek nyújthatunk hasznos ismereteket - magyarázta a professzor.

Ha egyszerűen csak egészségesebben táplálkozunk, már annak is jó hatása van - mondta dr. J. Brian Byrd, a Michigani Egyetem Orvostudományi Intézetének belgyógyász adjunktusa, aki nem volt részese a kutatásnak.

A kutatási eredményekből kiderült, hogy akik az étkezésük során csökkentik a nátriumbevitelt, azok a szív- és érrendszerük egészségi állapotában egyértelmű javulást figyelhetnek meg. A tanulmány során elemzett kutatásokból az is kiderült, hogy az étrend módosításával jobb eredményt lehet elérni, mint másféle beavatkozásokkal, terápiákkal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.