Perl Kitti
újságíró
Bemutatkozás
Perl Kitti vagyok, már 2019 februárja óta dolgozom a HáziPatika.com-nál. Eleinte csak külsős munkatársként, szerkesztőként voltam a csapat tagja, 2021 nyarától viszont már teljes munkaidőben, belsős újságíróként veszek részt a szerkesztőség életében – azóta már az én cikkeimmel is találkozhatnak az olvasóink. Szabadidőmben sokat kirándulok a családommal. Fontosnak tartom a környezetvédelmet, az egészségünk megőrzését, és azt, hogy az olvasás szeretetét kislányomnak is továbbadhassam.
Perl Kitti cikkei
Így kezeld otthon az égési sérüléseket – egyes tünetek esetén viszont mindenképpen orvoshoz kell fordulni
Az égés az egyik leggyakoribb sérüléstípus, nem megfelelő kezelés esetén azonban igen nagy a seb elfertőződésének veszélye. Mutatjuk, mit tehetsz otthon a gyors gyógyulásért, és mikor indokolt orvoshoz fordulni.
„Egy őszinte beszélgetés életet menthet” – fontos dologra figyelmeztetnek a mentők
Sokakat érintő probléma, mégis tabuként kezeljük – ez az öngyilkosság. Szeptember 10-én minden évben ezen tragédiák megelőzésre kerül a fókusz. Mutatjuk, a mentők szerint mit tehetünk az ilyen esetek számának csökkentéséért.
Majdnem megölte kórházban fekvő apját egy 13 éves fiú – azt mondja, „segíteni akart”
Elvágta bicskájával az intenzív kórházi osztályon fekvő apja infúziós pumpájának csövét egy 13 éves sarkadi fiú, mert „segíteni akart”. Életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják – adta hírül a Rendészeti Államtitkárság.
Ez a tervük a hatóságoknak a rókákkal – meg kell előzni a veszettség terjedését
A vörös rókát tartják a veszettség fő terjesztőjének, Magyarországon mintegy hatvanezer példány él belőlük. A betegség a házi emlősállatokra, valamint az emberre is veszélyt jelent, ezért mindenképpen fontos ellene védekezni.