Máriáss Márta

A mofettába lépve meghökkentő látvány fogad: a mélyedésbe épített padokon ülő emberek között színes lufi lebeg. A láthatatlan anyagban fürdőzőknek természetes, hogy nem esik le. Békésen üldögélnek. Sokan lábuk meglétét köszönhetik a helynek.

Becslések szerint 300 millió ember él asztmával, minden nemzet és minden életkor képviselteti magát. Hosszadalmas krónikus betegség, így az egyes országok egészségügyi kasszáját jócskán megterheli, ami visszahat a betegszámra és az esetek súlyosságára.

Néha elég kitárni az ablakot, egy mélyet szippantani a friss levegőbe, s máris felüdülünk. Ha minden megfelelően működik, észrevétlenül, csöndben lélegzünk, mintha mi sem történne. Közben az életet adó oxigént szívjuk be. Hova is?

Annak van igaza, aki arra tippel, hogy az asztma sem valami újkori nyavalya. A légszomjról szóló első írásos emlékként az egyiptomi Ebers-papíruszt tartják nyilván, amely i.sz. előtt 1568-ban készült.

Ha előfordult már, hogy az orvostól kilépve kapott észbe, mit akart még megkérdezni, vagy kiszolgáltatottnak, tanácstalannak érezte magát a kórházban, bizonyára tovább fogja olvasni írásunkat. Meg kell tanulnunk magabiztosnak lenni, egészségünk a tét.

A kis betegség megvéd a nagyobb bajtól. Az oltások hőskorában bizony nem kis kockázattal járt az oltás, hiszen nem is olyan könnyű pontosan annyi és olyan gyenge kórokozót beadni, amennyi az immunitáshoz kórokozás nélkül elegendő.