Szex közben ez történik a testünkkel

A szexuális együttlét nemcsak érzelmileg, hanem fizikálisan is számos módon hat ránk. Lássuk, mi történik ilyenkor a szervezetünkben!

Beindulnak a hormonok

A libidó az agyban kezdődik: együttlét előtt, illetve közben a test adrenalintermelése fokozódik az ösztrogénével, a progeszteronéval és a tesztoszteronéval együtt. Emellett oxitocin szabadul fel, ami erősíti a partnerek közötti kötődést.

Egy kutatás szerint vasárnap reggel kilenc órakor szeretünk a legjobban szeretkezni, míg a hétfő este negyed kilenc a legrosszabb időpont a szexre. Részletek itt.

Gyorsul a szívverés

Szexuális aktivitás során szívünk nagyobb mennyiségű vért kezd pumpálni a nemi szervekbe, emiatt pedig felgyorsul a szívverés, ezáltal megnő a test energiafelhasználása is, tehát pluszkalóriákat égetünk el. Természetesen a szex a közhiedelemmel ellentétben nem ér fel egy edzéssel , de tény, hogy jóval több energia kell hozzá, mint a fotelban ücsörgéshez.

Az erek kitágulnak

A szív megnövekedett teljesítménye miatt a vérerek is tágulnak, hogy megkönnyítsék a vér áramlását a megfelelő helyekre. A vérbőség okozza a férfiaknál az erekciót, a nőknél pedig a hüvelyi nedvesedést, illetve a kis- és nagyajkak megduzzadását.

A szexuális együttlétek testünkre és lelkünkre egyaránt kihatással vannak
A szexuális együttlétek testünkre és lelkünkre egyaránt kihatással vannak

A bőr kipirul

A kitágult vérerek miatt a bőr apró ereibe is több vér kerül, ezért van, hogy együttlét közben kipirulunk, és a bőrünk is felmelegszik. Ha izzadást tapasztalunk, többek között azt is ez okozza.

Megfeszülnek az izmok

Ez különösen csípőtájékon jellemző, továbbá a has környékén és a lábakban. Így készül fel a test az orgazmusra , amely után az izmok ismét ellazulnak.

Megduzzadnak a mellek

A vér a mellekbe is nagyobb mértékben áramlik, ami miatt átmenetileg megduzzadnak és érzékenyebbek lesznek, és a mellbimbók is megmerevedhetnek - utóbbi természetesen a férfiakra is vonatkozik.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.