Az igazság az egyéjszakás kalandokról: a férfiaknak minden mindegy?

Brit kutatók szerint a férfiak sokkal inkább hajlamosak az alkalmi szexre, mint a nők. A férfiaknak viszont nehezebb dolguk van, a nők ugyanis, a férfiakkal ellentétben nagyon válogatósak a szexpartnereiket illetően.

Dr. Achim Schützwohl és kollégainak kutatásai szerint a férfiak sokkal gyakrabban keverednek egyéjszakás kalandokba, mint a nők, és a nőkkel ellentétben igényük is van az ilyen futó kalandokra. Kiderült továbbá, hogy míg a nők egyre nagyobb igényeket támasztanak szexpartnereikkel szemben, addig a férfiak kevésbé válogatósak.

Dr. Schützwohl és kollégai összesen 427 férfit és 433 nőt kértek fel, hogy vegyenek részt a kísérletben. A kísérlet során a résztvevőknek három csoportba kellett osztaniuk a különböző fényképeken mutatott férfiakat és nőket: szimpatikus, találkoznék vele, lefeküdnék vele.

Az eredmények szerint a férfiak sokkal alacsonyabb elvárásokkal rendelkeznek az alkalmi partnereket illetően, mint a nők: a legtöbb férfinek már az "átlagos" és az "átlagosnál kicsit jobb" kinézet is elegendő, ha alkalmi szexpartnerről van szó, míg a nők egy kevésbé elegáns vagy jóképű férfival szóba sem állnának.

"Bár a nők között is gyakori az alkalmi szexpartnerek keresése, a nők szinte kizárólag jól öltözött és jóképű férfiakkal bújnak ágyba, míg a férfiak gyakran megelégszenek az átlagos külsejű nőkkel is" - írják a kutatók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.