Flexelés, fűnyírás – mit tegyek, ha megőrjít a szomszéd?

Elérkezett a kerti munkák ideje: kezdődik a kertes házban élő szomszédok állandó konfliktusa a fűnyírásról és a flexelésről.

Aki családi házba költözik, kénytelen valamilyen módon a kertjét is rendben tartani, a szomszédjának pedig ezt elviselni. "De vajon mikor zajonghat a szomszéd és mikor kell a többi környékbeli lakó nyugalmát figyelembe véve tartózkodni az ilyen jellegű tevékenységtől?" – teszi fel a kérdést a jog365.

mérges szomszéd, dühös szomszéd, hangos kerti munka
Első körben inkább békésen prüóbáld elsimítani a dolgokat. Fotó: Getty Images

A település határozza meg, mikor hangoskodhatsz

Ugyan a csendrendelet mindenkire kiterjedően meghatározza, mely időszak minősül éjszakának és melyik nappalnak, valamint azt is, hogy ezen időszakokon belül mikor, milyen hangerejű tevékenység végezhető, a konkrét szabályozást azonban mindenki a települése szerint illetékes önkormányzatnál keresse – javasolja a portál.

Közismert, hogy tilos hangoskodni este 10 és reggel 6 óra között. A kérdés sokkal inkább az, hogy milyen szabályozás vonatkozik a napközben (főleg hétvégén, ünnep-, vagy pihenőnapokon) végzett munkákra. Az erre vonatkozó konkrét rendelkezéseket mindenkinek a lakóhelye szerint illetékes önkormányzat honlapján kell keresnie.

Ha a szomszéd nem tartja be a jogszabályokat, próbálj meg egyeztetni vele és megkérni arra, hogy a jogszabály által meghatározott időszakban végezze a kerti munkákat! Ha erre nem hajlandó, kihívhatod a rendőrséget csendháborítás miatt. Amennyiben a probléma visszatérő, úgy birtokvédelmi eljárás keretein belül lehet a jegyzőtől kérni, hogy a szomszédot tiltsa el a zavaró magatartástól – írja jog365.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!