Sebek
A szakértők egyetértettek abban, hogy noha folyamatosan nő az ellátottak száma, de ez ma is csupán töredéke a bántalmazottak tényleges számának. A többség még mindig nem tudja, hova forduljon, vagy nem mer segítséget kérni. Pedig - a döbbenetes esetleírások, a felvett látleletek a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt mutatják - a baj nagy, és nem szabadna megvárni, amíg még nagyobb lesz, amíg még több vér fog folyni. Félelmetes adat ugyanis, hogy ma Magyarországon az életellenes bűncselekmények, illetve a súlyos testi sértések döntő részét családon belül, családtag sérelmére követik el.
A sértettek zöme nő vagy gyermek
Nemzetközi civil szervezetek adatai szerint a nyugat-európai és az észak-amerikai térségben három nőből kettő szenved fizikai, pszichikai vagy szexuális bántalmazástól, és minden második áldozata fizikai erőszaknak. A magyar társadalomban sem ritka és nem elszigetelt jelenség a családon belüli erőszak. Számos családban szinte a "napi rutin" része a gyermekek, a nők, az öregek és a gyengébbek (köztük egyre többször betegek, fogyatékosok) bántalmazása.
A sértettek nagy többsége gyermekes anya. Ha magát a gyermeket nem is minden esetben éri fizikai atrocitás, tudni kell, hogy minden olyan családon belüli erőszak, amely gyermekes családban történik, tehát amelynek tanúja, egyben a gyermekkel szembeni rossz bánásmódnak minősül. A gyermek ugyanis tudja, érzi, hogy valakit, akit ő szeret, elnyomnak, bántanak, stb., ez érzelmileg is megterheli, szorongással, feszültséggel tölti el. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a viselkedésforma mintegy "öröklődik" a családban: azok a gyermekek, akiket gyakran bántalmaztak, maguk is hajlamosabbak az erőszakos viselkedésre. Ha a felnőtt hozzátartozói bántják egymást, ez azért is érzelmi bántalmazás, mert a gyerek rossz mintát tanul meg: van, aki erőszakoskodhat más fölött, erővel szerezhet érvényt az akaratának. A gyerekek egymás közti illetve a felnőttkori agresszivitása mögött legtöbbször ez áll.
Az asszony köténye sok mindent eltakar?
Magyarországon a Netzsaru adatai szerint 2008-ban országosan 11205 esetben rendeltek el nyomozást családon belüli erőszaknak tekinthető bűncselekmény ügyében. Ez azonban csupán a jéghegy csúcsa, ugyanis a jelenség természetéből adódóan a családon belüli erőszakról nincsenek pontos ismeretek, adatok, az esetek jelentős része otthon, intim, zárt közösségen belül, csukott ajtók mögött történik. A rendőrség, bíróság, ügyészség, a családsegítő és a gyermekjóléti szolgálatok, az önkormányzatok, a gyámügyi szervek, oktatási és egészségügyi intézmények, az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat és sok más szervezet jelzései alapján azonban nem lehet kétség afelől, mennyire valós ez a probléma. A felidézett esetek rávilágítanak arra is, hogy az áldozat még egy népes családban is mennyire magára maradhat a gondjával: a család mintegy "összezár" ellene, nem egyszer az anyós, após, sógor, stb., sőt, a nagyobb gyerek is ellene fordul, különösen, ha menekülni próbál, segítséget keres, és mások (idegenek, a falu, hatóságok, stb.) előtt is tudottá válnak a családban történtek.
A bántalmazást sajnos, ma is sokszor tekintik a család és a házaspár magánügyének, amelyet a bántalmazott köteles eltűrni, titokban tartani. Az "az asszony kötője sok mindent eltakar" mondás máig él! Nemegyszer pedig a történteket a bántalmazott hibájának tudnak be ("biztos oka volt rá, hogy megverte a férje") - mintha bármilyen ok indokolhatná az ilyen jellegű önbíráskodást, hatalmaskodást. Legtöbbször ezek az esetek mások, szomszédok stb. tudtával zajlanak, a helyzet a helyi orvos, védőnő, tanárok, óvónők, stb. előtt sem ismeretlen, de kívülállók csak nagyon ritkán próbálnak meg segítséget nyújtani.
Nem magánügy!
Mielőbb véget kellene vetni annak, hogy a nők ellen elkövetett, illetve családon belüli erőszak a mai napon tabutéma Magyarországon. Tudatosítani kell az emberekben, a közvéleményben, hogy mindenfajta erőszak elkövetése, és annak szemlélőként való eltűrése is büntethető. Bár kívülállóként nem könnyű eldönteni, hol a határa egy másik család életébe való beavatkozásnak, de fel kell hívni a közvélemény figyelmét, hogy mindez nem magánügy, hanem emberi és büntetőjogi, esélyegyenlőségi, szociális, gazdasági és egészségügyi kérdés is egyben.
Hogy mi a teendő akkor, ha valaki akaratlan szem- és fültanúja a családon belüli erőszaknak? Az úgynevezett jelzőrendszer tagjainak, tehát az egészségügyben, az oktatásban dolgozóknak, a rendőröknek, a szociális ellátórendszer munkatársainak, stb. jelzési kötelezettsége van. A rendőrség 2003 márciusában elfogadta azt a szabályozást, hogy minden jelzésnek utána kell járniuk, helyszínre kell menniük. Ha a bántalmazásnak laikus tanúja van, ő számos esetben ódzkodik a bejelentéstől, fél az érintettek reakciójától, megtorlásától, vagy attól, hogy tanúskodnia kell. De ha csak ez tartja vissza, megvan a mód arra is, hogy a háttérben maradva (például utcai telefonról, névtelenül) tegyen bejelentést, akár a rendőrségnek, akár az önkormányzat jegyzői gyámhatóságának.
Van segítség!
Az akkori szaktárca, az Ifjúsági, Családügyi , Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium kezdeményezésére 2005-ben indult egy krízisellátó modellprogram, nyolc regionális krízisközpont bevonásával és 24 órán át hívható telefonszolgálattal. A gyors, hatékony és komplex segítségnyújtást tűzték ki célul a családon belüli erőszak ellen menekülők számára, vagyis a kríziskezelő hálózat intézményeinek elsődleges feladatai közé tartozik a bántalmazás miatt akut krízisben lévő gyermekes anyák, egyedülálló nők azonnali befogadása és közreműködés a fenyegetettség megszüntetésében. Lényeges - hiszen a bántalmazott anyák számára ez a legfontosabb - hogy a kríziskezelő otthonokban együtt lakhatnak a gyermekükkel, aki szintén megkapja mindazt az ellátást, gondozást, amit a helyzete, életkora, egészségi állapota, stb. megkíván.
A legsúlyosabb fenyegetettség esetére hozták létre az úgynevezett Shelter házat, amely a bántalmazottak biztonságos elhelyezését a legteljesebb titoktartás mellett biztosítja, mivel címe és elérhetősége titkos. A kríziskezelő otthonok mára gyakorlatilag száz százalékos kihasználtsággal működnek, 2005-2009. I. féléve között 1534 bántalmazott nő és 2782 bántalmazott gyerek kapott ezekben több hétre menedéket. Ez utóbbi adat drasztikusan nő: egyre több gyermek válik bántalmazás szemtanújává vagy elszenvedőjévé. A férőhelyek egyeztetését az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonközpont tartja kézben, így ha valahol felszabadul egy férőhely, azt akár néhány órán belül igénybe lehet venni. A kríziskezelő központok éjjel-nappal, hétvégeken is készen állnak, hogy fogadják a hívásokat, jelzéseket, illetve hogy a lehető legrövidebb időn belül megtegyék a szükséges intézkedéseket. A kapcsolattartás interneten ( ) és telefonon (06-80-20-55-20) keresztül egyaránt történhet.
