Családi tűzfészkek, néma sikolyok

Kiss Éva

Magyarországon tavaly több mint tízezer esetben indult nyomozás családon belüli erőszak ügyében. Pedig ez csak a jéghegy csúcsa...

Sebek

2005-ben 7522 családon belüli erőszakos bűncselekményt regisztráltak. Ebből 3121 esetben testi sértés történt, kiskorú veszélyeztetése bűntette miatt 928 eljárás indult. A legtöbb eset, 2985 egy háztartásban élők közt zajlott le, de sok, 1677 cselekmény a volt házas- vagy élettárs ellen irányult. A vizsgált időszakban 103 gyilkosság hátterében volt megállapítható a családon belüli konfliktus. (Netzsaru)

Szóbeli erőszak, megfélemlítés, elszigetelés, mozgásszabadság korlátozása, anyagi, testi, szexuális erőszak: ezek az erőszak fokozatai, amelyek ijesztően sok embert (főleg nőket és gyermekeket) érintenek. Nemrégiben jelent meg a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Sebek című kiadványának második kötete, amelyben több esetet elemezve, tanulmányokban foglalták össze azokat a feladatokat illetve eredményeket, amelyek a családon belül erőszakot elszenvedettek védelmével kapcsolatosak.
A szakértők egyetértettek abban, hogy noha folyamatosan nő az ellátottak száma, de ez ma is csupán töredéke a bántalmazottak tényleges számának. A többség még mindig nem tudja, hova forduljon, vagy nem mer segítséget kérni. Pedig - a döbbenetes esetleírások, a felvett látleletek a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt mutatják - a baj nagy, és nem szabadna megvárni, amíg még nagyobb lesz, amíg még több vér fog folyni. Félelmetes adat ugyanis, hogy ma Magyarországon az életellenes bűncselekmények, illetve a súlyos testi sértések döntő részét családon belül, családtag sérelmére követik el.

A sértettek zöme nő vagy gyermek

Nemzetközi civil szervezetek adatai szerint a nyugat-európai és az észak-amerikai térségben három nőből kettő szenved fizikai, pszichikai vagy szexuális bántalmazástól, és minden második áldozata fizikai erőszaknak. A magyar társadalomban sem ritka és nem elszigetelt jelenség a családon belüli erőszak. Számos családban szinte a "napi rutin" része a gyermekek, a nők, az öregek és a gyengébbek (köztük egyre többször betegek, fogyatékosok) bántalmazása.

A sértettek nagy többsége gyermekes anya. Ha magát a gyermeket nem is minden esetben éri fizikai atrocitás, tudni kell, hogy minden olyan családon belüli erőszak, amely gyermekes családban történik, tehát amelynek tanúja, egyben a gyermekkel szembeni rossz bánásmódnak minősül. A gyermek ugyanis tudja, érzi, hogy valakit, akit ő szeret, elnyomnak, bántanak, stb., ez érzelmileg is megterheli, szorongással, feszültséggel tölti el. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a viselkedésforma mintegy "öröklődik" a családban: azok a gyermekek, akiket gyakran bántalmaztak, maguk is hajlamosabbak az erőszakos viselkedésre. Ha a felnőtt hozzátartozói bántják egymást, ez azért is érzelmi bántalmazás, mert a gyerek rossz mintát tanul meg: van, aki erőszakoskodhat más fölött, erővel szerezhet érvényt az akaratának. A gyerekek egymás közti illetve a felnőttkori agresszivitása mögött legtöbbször ez áll.

Az asszony köténye sok mindent eltakar?

Magyarországon a Netzsaru adatai szerint 2008-ban országosan 11205 esetben rendeltek el nyomozást családon belüli erőszaknak tekinthető bűncselekmény ügyében. Ez azonban csupán a jéghegy csúcsa, ugyanis a jelenség természetéből adódóan a családon belüli erőszakról nincsenek pontos ismeretek, adatok, az esetek jelentős része otthon, intim, zárt közösségen belül, csukott ajtók mögött történik. A rendőrség, bíróság, ügyészség, a családsegítő és a gyermekjóléti szolgálatok, az önkormányzatok, a gyámügyi szervek, oktatási és egészségügyi intézmények, az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat és sok más szervezet jelzései alapján azonban nem lehet kétség afelől, mennyire valós ez a probléma. A felidézett esetek rávilágítanak arra is, hogy az áldozat még egy népes családban is mennyire magára maradhat a gondjával: a család mintegy "összezár" ellene, nem egyszer az anyós, após, sógor, stb., sőt, a nagyobb gyerek is ellene fordul, különösen, ha menekülni próbál, segítséget keres, és mások (idegenek, a falu, hatóságok, stb.) előtt is tudottá válnak a családban történtek.

A bántalmazást sajnos, ma is sokszor tekintik a család és a házaspár magánügyének, amelyet a bántalmazott köteles eltűrni, titokban tartani. Az "az asszony kötője sok mindent eltakar" mondás máig él! Nemegyszer pedig a történteket a bántalmazott hibájának tudnak be ("biztos oka volt rá, hogy megverte a férje") - mintha bármilyen ok indokolhatná az ilyen jellegű önbíráskodást, hatalmaskodást. Legtöbbször ezek az esetek mások, szomszédok stb. tudtával zajlanak, a helyzet a helyi orvos, védőnő, tanárok, óvónők, stb. előtt sem ismeretlen, de kívülállók csak nagyon ritkán próbálnak meg segítséget nyújtani.

Nem magánügy!

Mielőbb véget kellene vetni annak, hogy a nők ellen elkövetett, illetve családon belüli erőszak a mai napon tabutéma Magyarországon. Tudatosítani kell az emberekben, a közvéleményben, hogy mindenfajta erőszak elkövetése, és annak szemlélőként való eltűrése is büntethető. Bár kívülállóként nem könnyű eldönteni, hol a határa egy másik család életébe való beavatkozásnak, de fel kell hívni a közvélemény figyelmét, hogy mindez nem magánügy, hanem emberi és büntetőjogi, esélyegyenlőségi, szociális, gazdasági és egészségügyi kérdés is egyben.

Hogy mi a teendő akkor, ha valaki akaratlan szem- és fültanúja a családon belüli erőszaknak? Az úgynevezett jelzőrendszer tagjainak, tehát az egészségügyben, az oktatásban dolgozóknak, a rendőröknek, a szociális ellátórendszer munkatársainak, stb. jelzési kötelezettsége van. A rendőrség 2003 márciusában elfogadta azt a szabályozást, hogy minden jelzésnek utána kell járniuk, helyszínre kell menniük. Ha a bántalmazásnak laikus tanúja van, ő számos esetben ódzkodik a bejelentéstől, fél az érintettek reakciójától, megtorlásától, vagy attól, hogy tanúskodnia kell. De ha csak ez tartja vissza, megvan a mód arra is, hogy a háttérben maradva (például utcai telefonról, névtelenül) tegyen bejelentést, akár a rendőrségnek, akár az önkormányzat jegyzői gyámhatóságának.

Van segítség!

Az akkori szaktárca, az Ifjúsági, Családügyi , Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium kezdeményezésére 2005-ben indult egy krízisellátó modellprogram, nyolc regionális krízisközpont bevonásával és 24 órán át hívható telefonszolgálattal. A gyors, hatékony és komplex segítségnyújtást tűzték ki célul a családon belüli erőszak ellen menekülők számára, vagyis a kríziskezelő hálózat intézményeinek elsődleges feladatai közé tartozik a bántalmazás miatt akut krízisben lévő gyermekes anyák, egyedülálló nők azonnali befogadása és közreműködés a fenyegetettség megszüntetésében. Lényeges - hiszen a bántalmazott anyák számára ez a legfontosabb - hogy a kríziskezelő otthonokban együtt lakhatnak a gyermekükkel, aki szintén megkapja mindazt az ellátást, gondozást, amit a helyzete, életkora, egészségi állapota, stb. megkíván.

A legsúlyosabb fenyegetettség esetére hozták létre az úgynevezett Shelter házat, amely a bántalmazottak biztonságos elhelyezését a legteljesebb titoktartás mellett biztosítja, mivel címe és elérhetősége titkos. A kríziskezelő otthonok mára gyakorlatilag száz százalékos kihasználtsággal működnek, 2005-2009. I. féléve között 1534 bántalmazott nő és 2782 bántalmazott gyerek kapott ezekben több hétre menedéket. Ez utóbbi adat drasztikusan nő: egyre több gyermek válik bántalmazás szemtanújává vagy elszenvedőjévé. A férőhelyek egyeztetését az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonközpont tartja kézben, így ha valahol felszabadul egy férőhely, azt akár néhány órán belül igénybe lehet venni. A kríziskezelő központok éjjel-nappal, hétvégeken is készen állnak, hogy fogadják a hívásokat, jelzéseket, illetve hogy a lehető legrövidebb időn belül megtegyék a szükséges intézkedéseket. A kapcsolattartás interneten (www.krizistelefon.hu) és telefonon (06-80-20-55-20) keresztül egyaránt történhet.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
-1, +6 °C
Minimum:
-4, 0 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt erősen felhős, borult marad az ég, főleg az ország délnyugati felén várható csapadék.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag