A depresszió stroke-ot okoz?

A hosszú távú depresszió megduplázhatja a szélütés kockázatát a középkorú felnőttek esetében, ráadásul a depressziós tünetek csökkentésével nem lehet azonnal mérsékelni a stroke megemelkedett kockázatát.

A kitartó depresszió megduplázhatja a szélütés kockázatát az 50 év feletti felnőtteknél, és a fokozott veszély még a depressziós tünetek elmúlása után is megmarad a bostoni Harvard Egyetemen folytatott kutatások szerint. Az eredményeink arra utalnak, hogy a depresszió fokozhatja a stroke kockázatát hosszú távon – mondta Paola Gilsanz, a tanulmány egyik szerzője.

IA stroke-ot az idősebb emberek betegségének tartják. Ez statisztikailag igaz, hiszen a kockázata 55 éves kor felett megnő. De korábban is jelentkezhet a baj. Kattintson!

A kutatók adatai 16 178 (50 éves és idősebb) depressziós résztvevőtől származnak, akiket az 1998-2010 években kétévente megvizsgáltak. A tanulmány 1192 agyvérzés dokumentált a csoportban a vizsgálatok 12 éve alatt. Az adatokat összehasonlították egy olyan csoportéval, amelyben nem voltak depressziósok, és az is kiderült, hogy utóbbiak között fele akkora a stroke kockázata.

Azoknál az embereknél, akik depressziós tüneteket mutattak az első interjú idején, de nem a másodiknál, a stroke kockázata 66 százalékkal magasabb a végig tünetmentesekkel összehasonlítva.

A hosszú távú depresszió megnövelheti a stroke kockázatát

A kutatók nem vizsgálták, hogy a depressziós tünetek miért csökkentek, például kezelések hatására vagy egyéb okokból. De az eredmények arra utalnak, hogy a kezelés, akkor is, ha hatékony a depresszió ellen, lehet, hogy nem befolyásolja közvetlenül a stroke kockázatát. A kutatók azt is sugallják, hogy a depresszió csökkenése erősebb hatást gyakorol a nőkre, mint a férfiakra. Illetve a nemrégiben kezdődött depresszió nem járt együtt a stroke magasabb kockázatával.

Korábbi kutatások kimutatták, hogy a depresszióval együtt jár a Science Daily -től.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Lassan tovább csökken a felhőzet, így az ország nyugati, délnyugati harmada kivételével már döntően napos, gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!