A sok munka tényleg tönkreteszi a párkapcsolatokat?

Az általános vélekedés szerint nem férhet meg egymás mellett a karrier-orientált életmód a stabil párkapcsolattal. Erre a kérdésre kereste a választ a legújabb brit kutatás is.

Stabil és kielégítő párkapcsolatot nehezen tudnak kialakítani azok, akik túlságosan a karrierükre koncentrálnak – a legtöbben legalábbis így gondolják.

De feltétlenül be kell-e áldozni a magánéletünket azért, hogy feljebb jussunk a munkahely szamárlétráján, vagy a karrierünkre koncentrálva is boldogok lehetünk a párunk mellett? Az emberi kapcsolatokat vizsgáló, brit Tavistock Institute a Human Relations című folyóirattal karöltve vizsgálta a kérdést.

A kutatásban 285 párt vizsgáltak, rendszeresen követve azok életvitelét, párkapcsolati helyzetét és kedélyállapotukat. Bizonyos párok mindkét tagja rendszeresen túlórázik, és rengeteg szabadidejét szenteli a munkának az előléptetés reményében. A felmérés szerint ezek a párok ugyanakkor a maradék szabadidejükben többet foglalkoznak egymással, így sikerrel kompenzálják a munkára fordított időt. Kimutatták, hogy a karrierorientált emberek egymással szemben táplált igényei is alacsonyabbak – tisztában vannak korlátaikkal, és elfogadják, hogy a munkahely miatt nem tölthetnek egymással annyi időt. Nem sikerült tehát olyan negatív, párkapcsolatot befolyásoló tényezőt azonosítani a kutatás során, amely egyértelműen a munka számlájára írható.

A karrierorientált emberek egymással szemben táplált igényei is alacsonyabbak

Ez persze nem jelenti azt, hogy a túlhajszolt életvitelt minden kapcsolat túléli, a túlzásba vitt túlórázásnak ráadásul számos egészségügyi kockázata is lehet. Fennáll a kiégés, illetve a depresszió és más mentális betegség a szívbetegségekre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!