A rendszeretet a jó kapcsolat titka?

Az, hogy ki mennyire szeret rendet tartani, nem csak a párkapcsolatot befolyásolhatja, hanem például a lakótársakkal szemben is konfliktusokat eredményezhet.

Két együtt élő ember - akár szerelmesek, akár csak lakótársak - kapcsolatát nagyban befolyásolhatja a rend iránti igényük. Sarah Riforgiate, a Kansas Állami Egyetem hallgatója épp a méhek és a hangyák tolerancia határértékeiről olvasott, amelynek hatására embereken kezdett kutatásokat végezni. Kiderült ugyanis, hogy amikor két különbözően szorgalmas méh kerül párba, az, amelyik jobb minőségű méz létrehozását igényelné, a másik helyett is elkezd dolgozni. Sőt előfordul, hogy olyannyira pótolja a másik munkáját, hogy halálra fárasztja magát és elpusztul.

Riforgiate ezért diplomamunkáját is ennek a témának szentelte, hogy megállapítsa vajon embereknél is létezik ilyen határérték, és ha igen, milyen hatással van a kapcsolatokra. Azonos nemű szobatársakat vizsgált meg és megállapította, hogy meglepő módon az eltérő értékhatár káros hatással van a kapcsolatokra.

"Ha különbözőek értékküszöbeink, akkor valószínűbb, hogy alacsonyabb elégedettségi szinten is leszünk. Ez pedig konfliktusokhoz vezethet" - fűzte hozzá Riforgiate.

A kutató azonban azt is hozzáfűzte, hogy ezek a különbségek nem feltétlenül abból fakadnak, hogy a másik például lusta. A férfiak esetében lehetséges, hogy egyszerűen nem veszik észre, hogy takarítani kellene. Ismeretes ugyanis, hogy a férfiak inkább a mozgást veszik észre jobban, míg a nők a színeket és a textúrákat. Vagyis a férfiak nem feltétlenül lustábbak, lehet, hogy csupán biológiai okokból kevésbé érzékelik koszosnak a lakást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

A reggel még felhős tájakon is csökken a felhőzet, és napközben már mindenütt napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet elsősorban hazánk keleti felén kísérhetik élénk, néhol erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!