Újabb hiedelemről derült ki, hogy nem igaz

A hiedelmekkel ellentétben nem nő, hanem csökken az öngyilkosságok száma, és depressziósak is kevesebben lesznek a gondoltnál az ünnepek idején - állapították meg a statisztikákat vizsgálva amerikai kutatók. Ünnepek idején negyven százalékkal csökken az öngyilkosságok száma - derítették ki a kutatók, akik több százezer esetet vizsgáltak meg az Egyesült Államokban és világszerte. Karácsony idején tehát egyértelműen kevesebben emelnek kezet magukra, ami a depresszió egyértelmű jele - hangsúlyozta az eredményt összefoglalva Helen Berger, az Oxfordi Egyetem kutatója. A kábítószer és alkohol túladagolás, a mérgezés és az önmaguknak okozott sérülések száma is csökken december 19-ke és 26-ka között, és nem is emelkedik az újévi ünnepségek végéig - derült ki a vizsgálatból. Ez ráadásul minden csoportra igaz, korra, családi kapcsolatokra és társadalmi elzárkózásra való tekintet nélkül. Még azok az emberek is kevésbé hajlamosak kezet emelni magukra az ünnepek alatt, akiknek a családi élete problematikus. "A kutatás azt igazolja, hogy nem igaz az az általánosan elterjedt hiedelem, amely szerint a karácsony a stressz és a viták ideje" - hangsúlyozta Berger. Erre két magyarázat lehetséges. Egyrészt elképzelhető, hogy amikor az egész nagy család összejön, akkor még a balhés emberek között is csökken a feszültség, ahelyett, hogy növekedne. A másik magyarázat az lehet, hogy a karácsony az ajándékról, az adásról szól. "Az emberek ünnepek idején nyitnak a világ felé. Az öregeket, akik be vannak zárva a szociális otthonba, ilyenkor meglátogatják a rég nem látott rokonok. Azokat, akik egész évben nem hallottak a barátaikról, ilyenkor felhívják, vagy képeslapot küldenek nekik" - magyarázta Douglas Jacobs, a Harvard Egyetem pszichiátere azt, miért csökken a hiedelmekkel ellentétben az öngyilkosságok száma karácsony körül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +10 °C

Napos, többnyire száraz idő várható általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel, de főként a nyugati, délnyugati határ közelében helyenként zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar is előfordulhat. Napközben nagy területen megélénkül az északias szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között alakul. Késő estére 10 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?