Tüdőszűrés:TBC van, vizitdíj nincs

Az egyelőre még nem tudható, mi okozta a tbc-és esetek számának növekedését a megyében.

Azzal, hogy a tisztiorvosi szolgálat az emelkedő számú tuberkulózis miatt ismét kötelezővé tette a tüdőszűrést Baranyában, úgy tűnik rendeződnek a korábbi, a vizitdíj fizetéshez kapcsolódó problémák, panaszok, amelyek abból adódtak, hogy maguk az állomás dolgozói sem tudták pontosan, hogy a tüdő átvilágítás miatt érkezők közül kinek és mennyi díjat kell fizetnie. Mint azt Dr. Meskó Sarolta főorvosnő elmondta: volt tavasszal olyan időszak, amikor naponta változtak az ide vonatkozó utasítások.

A pécsi járó-betegellátás részét képező tüdőgondozó intézetben már egy olyan korszerű röntgen-gép segítségével zajlanak a vizsgálatok, amely nem csak tökéletesen értékelhető felvételeket készít, de a páciensekről készített felvételeket pár perc múlva a kezelőorvos már a saját számítógépén analizálhatja. Ezért bármilyen baj, elváltozás esetén a megfelelő terápia szinte azonnal megkezdődhet.

A tüdőszűrésen készített felvételek nem csak a tumorokat, vagy a tuberkulózist mutatják, hanem mindent, ami egy mellkas felvételen láthatóvá válhat - állítja a tüdőgondozó intézet vezetője. Így, például a fiatal korosztálynál számos esetben bukkannak különböző, veleszületett fejlődési anomáliákra, az idősebbeknél pedig szívrendellenességekre.

Az elmúlt években átlagosan mintegy hatvanezren vettek részt Pécsett a kötelező tüdőszűrésen. Ebből 9-10 ezer páciensnél kóros szívproblémát, több ezer betegnél pedig valamilyen csontrendellenességet állapítottak meg. A tüdőszűrésen "fennakadt" betegeket azonnal a szakrendelőkbe irányítják.

Az egyelőre még nem tudható, mi okozta a tbc-és esetek számának növekedését a megyében, de annyi valószínűsíthető, hogy a családorvosok mind több pácienst küldenek az állomásra, így csökkentve az egyébként még mindig magas latencia számát, az elváltozások még időben felfedezhetők.

A tüdőgyógyászok szerint - az országos trendhez igazodva- jelentősen növekszik Baranyában is a COPD betegek száma, amely kór az unió országaiban a negyedik leggyakoribb halálok. Bár e kórkép, amelynek hátterében a hörgők kóros szűkülete áll nem gyógyítható, de a baj felfedezésével és kezelésével az állapot gyors romlása legalább megakadályozható.

A tüdőszűréssel kapcsolatos baranyai tapasztalatok azt mutatják, hogy általában a kiértesítettek 55-60 százaléka jelenik meg a vizsgálaton, mely arány a szakemberek nem tekinthető rossznak. A baj az, hogy főként az idősebb korosztály él ezzel az ingyenes lehetőséggel, az aktív korúak, és a hajléktalanok azonban - akik valójában az igazi érintettek - egyre nehezebben mozgósíthatók.

Ezért lenne nagyon fontos, hogy minél szélesebb körben tájékozódjon a lakosság arról: 30 éves korig kétévente, 40 év felett, illetve aktív dohányzás esetén már évente ajánlatos a tüdőszűrő vizsgálatokon megjelenni.

2007-05-24 08:57

Forrás: Weborvos Erdei Éva

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Hazánk nagyobb részén erősen felhős vagy borult idő várható, és az ország nyugati felén, kétharmadán többfelé várható eső. Az északkeleti, keleti tájakon továbbra is szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet, arrafelé csapadék sem valószínű. Ahol kiszakad a felhőzet, párássá válhat a levegő, foltokban köd képződhet, melyből szitálás előfordulhat. Az északias szél néhol megélénkül. Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között valószínű, a legalacsonyabb értékeket az északi, északkeleti kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken mérhetjük. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra