Tüdőrák szűrővizsgálat: Nagy Dohány

A tüdőrák korai felismerését célzó kutatások finanszírozásába az amerikai dohányipar is beszállt.

Két éve igen nagy tekintélyű tudományos folyóiratokban megjelent tanulmányok szóltak arról, hogy különleges és drága, de bárhol elvégezhető vizsgálattal a dohányosok kezdődő tüdőrákja korán fölismerhető és így eredményesen kezelhető. Most kétségek merülnek fel a vizsgálatok függetlenségével kapcsolatban, mert kiderült, hogy a kutatás finanszírozásába az amerikai dohányipar is dollármilliókkal beszállt.

A tüdőrák korai kimutatására szerveződött nemzetközi tudományos program népes kutatócsoportja 2006 októberében közölte eredményeit harmincezernél több felnőtt komputeres tomográfiával végzett vizsgálatáról. A nagy feltűnést keltő tanulmány összefoglalása egyetlen tömör mondat volt: "Az évente végzett komputeres tomográfiás szűrővizsgálattal a tüdőrák megtalálható és kezelhető".

A következő évben egy másik munkacsoport az optimistának minősíthető eredményeket kétségbe vonta és az ilyenféle vizsgálati módszerek általános használatát nem tanácsolta, amíg nem lesznek meggyőzőbb bizonyítékok, de az eredeti szerzők ezt a kritikát azonnal visszautasították.

Az első tanulmány a világ jelenleg első számúnak tartott orvosi folyóiratában jelent meg és bizonyos részeredményeket még az Amerikai Orvosszövetség ugyancsak fontos lapja, a JAMA is közölt. A botrány most itt robbant ki.

A tudományos vizsgálatok végzésének, az adatok értékelésének függetlenségéhez elengedhetetlen, hogy külső befolyás, például gyógyszervizsgálatoknál a gyárak érdekei ne érvényesülhessenek. Ennek megfelelően minden jelentős szakfolyóiratban a tanulmányok végén a kutatóknak nyilatkozniuk kell, kaptak-e valahonnan anyagi támogatást.

Claudia I. Henschke , a rosszindulatú tüdődaganatok tanulmányozására szerveződött munkacsoport vezetője és valamennyi munkatársa felelősségének tudatában annak idején úgy nyilatkozott, hogy semmiféle olyan anyagi érdekkapcsolat nincs a háttérben, amit feltüntetniük kellene.

Tekintve, hogy külső megfigyelők ezt már korábban is kétségbe vonták, a JAMA főszerkesztőjének a munkacsoport tagjai most levelet írtak, amelyben közlik, hogy számos szabadalmat sikerült kidolgozniuk. Ezeket az illetékes hivatal elfogadta és ezek pénzügyi eredményei a tanulmány lebonyolításában érvényesültek, de az is kiderült, hogy az egyetem, a Cornell University alapítványa, amelyik a vizsgálat egyik financiális támogatója volt, erre a célra 3,6 millió dollárt kapott a Liggett Group Inc. dohányipari cégtől.

Henschke és munkatársainak levelében az szerepel, hogy ezek az anyagi érdekeltségek tudományos eredményeik értékelését, következtetéseik levonását nem befolyásolták - nem is gondolták, hogy erről említést kellett volna tenniük. Tekintve, hogy tanulmányukban azt sugallják: a dohányzás életveszélyes következményének szűrővizsgálattal történő, korai fölismerése biztonságos és lényegében megoldja az egészségügyi gondot, a cigarettagyártók, az amerikai médiában csak Nagy Dohány néven ismert ipar érdekekeinek megjelenése nem zárható ki.

Az amerikai tudományos közéletben nyugtalanságot keltett ez a hír, mivel az utóbbi időben már többször kiderültek hasonló esetek, amikor például gyógyszervizsgálatok során a gyártó cég tettenérhető érdekei miatt bizonyos vizsgálati adatok, statisztikai értékelések torzulást szenvedtek.

Catherine DeAngelis , a JAMA főszerkesztője a kutatócsoport elnézést kérő levelére a folyóiratban azonnal reagált és a szerzők magyarázatát tudomásul vette. Arra a kérdésre viszont, hogy közölték volna-e a dolgozatot, ha akkor tudomást szereznek a cigarettaipari támogatásról, azt felelte, hogy abban az esetben ez a cikk semmi körülmények között a JAMA hasábjain nem jelenhetett volna meg.

Egyetlen társadalmi szervezet, a Lung Cancer Alliance (Tüdőrák Szövetség) vezetője kelt csupán Henschke és munkacsoportjának védelmére és azt mondta, hogy ezeket a kutatókat egyszerűen rágalmazzák. A kérdést közvetlenül tanulmányozó újságírók hamar kiderítették, hogy a Lung Cancer Alliance is kapott ipari támogatást. Őket az a műszergyár segítette jelentős összeggel, amely a szűrővizsgálatokhoz használt komputeres tomográfokat készíti.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +9 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően estétől a legtöbb helyen kiderül az ég. Estig főként a nyugati, délnyugati határ közelében helyenként zápor előfordulhat, éjszaka csapadék nem lesz. Az északnyugati, északi szél átmenetileg veszít erejéből, majd előbb a Dunántúlon, hajnaltól a Bodrogközben is élénk széllökések kísérhetik, sőt reggel nyugaton már erős lökések is előfordulhatnak.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 15 fok között valószínű, a szeles Dunántúlon lesz a legenyhébb, a szélvédett északi völgyekben a leghidegebb a hajnal. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?