Tömeges méreteket öltött Ukrajnában a "sörfüggőség"

Kijev, 2007. augusztus 9.(MTI) - Ukrajnában immár nem érvényes az egykori tréfás szovjet mondás, amely szerint "vodka nélkül a sör ablakon kidobott pénz": az elmúlt tíz év során tízszeresére nőtt a sörfüggő alkoholisták száma.

A sör rohamos terjedésében nagy szerepet játszottak az ártalmatlanságával és viszonylagos hasznosságával kapcsolatos mítoszok. Egyre gyakrabban válnak sörfüggővé a kamaszkorúak, a fiatalok és a "fehérgallérosok" - írta a Korreszpondent című ukrán hetilap.

Hennagyij Zilberblat, Kijev megye főnarkológusa szerint napjainkra robbanásszerűen nőtt a sörfogyasztó alkoholisták száma: míg 10-15 évvel ezelőtt az alkoholfüggők között csupán 1-2 százalék volt az arányuk, mára meghaladja a tíz százalékot.

A nagyvárosok lakóinak 15-20 százalékát teszik ki a sörfogyasztók, akik korántsem a társadalom legaljáról kerülnek ki: közöttük szép számmal vannak művelt és tehetős emberek is.

A helyzetet súlyosbítja, hogy sok ukrán ártalmatlan italnak tartja "a folyékony kenyeret". A sör és a vodka alkoholtartalma között ugyanakkor nincs akkora különbség, mint ahogy általában gondolják. "Egy liter 5 fokos sör alkoholtartalma féldeci tiszta alkoholnak, illetve 1,25 deci vodkának felel meg" - mondta Konsztantin Kraszovszkij, az Ukrajnai Alkohol- és Kábítószerügyi Tájékoztató Központ ügyvezető igazgatója.

A sörfüggőség alattomosabb, mint a vodkafüggőség - állítják a narkológusok - mivel észrevétlenül alakul ki, de utána azonnal súlyos formát ölt, és igen nehéz gyógyítani.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a normális mennyiség nem haladja meg a napi 0,33 litert. A nők esetében a rendszeres és az ezt jóval meghaladó mennyiségű sör fogyasztása következtében már félév alatt kialakulhat az alkoholizmus, de a leggyakoribb a két-három év. A férfiak esetében hat év alatt alakulhat ki az alkoholfüggőség. A betegség kialakulhat örökletesség, a máj rossz működése, sőt akár agyrázkódás következtében is.

A rászokás első jele a hányás hiánya túladagolás esetén, azaz összeomlik a szervezet első természetes védekező rendszere. Ha az adagot túllépő nem részegedik le, nem szégyell nyilvános helyen alkoholt fogyasztani alkalmi ismerősökkel vagy egymagában - ez már a függőség jele.

A fogyasztás növekedése oda vezetett, hogy ma már a 14-15 éves korosztálynál is gondot jelent az alkohol. Anatolij Vijevszij, az ukrán egészségügyi minisztérium főnarkológusa szerint jelenleg a 12-13 éves gyermekek 2 százaléka fogyaszt rendszeresen alkoholt.

Az alkoholellenes mozgalom mindezért a reklámokat okolja, amelynek a betiltását követeli. A gyártók viszont azt bizonygatják, hogy a baj gyökere a lakosság nagy részének nyomorában és a társadalmi kultúra hiányában keresendő.

(MTI-Panoráma)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a délnyugati tájakon felhősebb maradhat az ég. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik élénk, olykor erős széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!