Terjed az alkoholizmus a gyerekek között

Nagy-Britanniában minden hetedik olyan ember, akit alkoholproblémákkal szállítanak kórházba, 14 év alatti. Egyre emelkedik az alkoholizmussal kezelt gyermekek száma, az elmúlt egy évben a 60 milliós lakosú szigetországban több mint kétezer ilyen esetet regisztráltak.

A gyermekek körében is terjedő alkoholizmus veszélyeire hívták fel a figyelmet brit kutatók egy most készült felmérés alapján. Más kutatások alapján arra is figyelmeztettek, hogy egyre gyakoribb a gyermekkori terhesség vagy a fiatalok által elkövetett bűncselekmény.

Mint mondták, az egyre nagyobb mennyiségű alkohol fogyasztása hosszabb távon is igen káros lehetnek a szervezetre.

A felmérés készítői az eredmény hatására ismét felhívták a figyelmet az alkoholtermékek reklámjának korlátozására. A hirdetéseket ugyanis gyakran délután három és öt óra között adják a televíziók, éppen akkor, amikor a gyermekek hazaérnek az iskolából, és leülnek a tévé elé.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy miközben a brit kormány 3,7 millió fontot, azaz több mint 1,3 milliárd forintnak megfelelő összeget költött az alkoholizmus káros hatásainak ismertetésére, a szeszipar ugyanezen idő alatt az összeg sokszorosát, 200 millió fontot fordított a termékek reklámozására.

STOP

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +1 °C

A fátyolfelhők és az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területek kísérhetik élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű. Pénteken nem várható fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!