Terjed a virtuális pszichoterápia Németországban

Berlin, 2008. január 9. (MTI) - Terjed a virtuális pszichoterápia Németországban; egy szerdán Heidelbergben nyilvánosságra hozott tanulmány szerint az internetnek, ezen belül az e-maileknek vagy épp az sms-eknek mind nagyobb szerepük van a gyógyításban, nem is beszélve arról, hogy a virtuális gyógymód "kellemes hidat" biztosít a betegek számára a mindennapokba való újrabeilleszkedésre, továbbá a korábbi terápia elért eredményeinek megszilárdítására.

A tanulmányból kitűnik: a betegek közérzetét már önmagában jelentősen javíthatja a tudat, hogy már az interneten keresztül is hozzájuthatnak a különböző terápiai tanácsokhoz, illetve cselekvési utasításokhoz. Az új kommunikációs eszközök a megelőzés területén is egyre nagyobb szerepet tölthetnek be. A heidelbergi egyetem diákjai például az interneten hozzáférhetnek ahhoz a programhoz, amely alapján megtudhatják, hogy milyen kockázatokkal kell szembenézniük, s azok csökkentése érdekében részletes útmutatásokhoz juthatnak.

Azaz - mint a tanulmány szerzői fogalmaztak - az internet mindinkább nemcsak a testi, hanem a lelki gyógyítás eszközévé is válik.

Mindazonáltal Németországban a kizárólagos internetkezelés az orvossal való előzetes kapcsolatteremtés nélkül nem lehetséges.

Hollandiával ellentétben, ahol a páciensek az "Interapy" program révén kifejezetten online-módon is kezelhetők, Németországban ez az eljárás csakis a hagyományost kiegészítő terápiaként jöhet szóba.

Mindennek ellenére jelentősége hatalmas, s az elkövetkező időszakban még hatalmasabbá válhat.

A tanulmány szerint az "internethidat" mostanáig főként azok a páciensek vették igénybe, akik az úgynevezett "burn-out" szindróma, azaz a teljes testi és lelki kiégés, továbbá depresszió, pánikbetegség, valamint táplálkozási zavarok áldozatává váltak. Az online-terápia keretében ugyanakkor nem csupán az egészségügyi szakemberekkel való véleménycserére nyílik mód, hanem arra is, hogy az érintettek egyfajta csoportos csetelés keretében egymással cseréljék ki tapasztalataikat, adott esetben egy orvos - illetve szakértő - irányításával.

Hasonlóan terjed az sms-ek útján történő üzenetváltás is, amelynek ugyanakkor az első tapasztalatok szerint az internetnél némelyest nagyobb a kockázata, különös tekintettel arra, hogy meghatározott betegségek esetében az érdeklődésre meghatározott "szabványválaszok" érkezhetnek. A kockázatok kiküszöbölésére egy olyan eljárást dolgoztak ki, amelynek alapján az üzeneteket bizonyos időközönként pszichológusok ellenőrzik, s amennyiben az adott páciens állapotának rosszabbodására következtetnek, tanácsolják orvos vagy más terapeuta felkeresését.

(MTI-Panoráma - Pietsch Lajos)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +10 °C

Napos, többnyire száraz idő várható általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel, de főként a nyugati, délnyugati határ közelében helyenként zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar is előfordulhat. Napközben nagy területen megélénkül az északias szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között alakul. Késő estére 10 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?