A Német Sebészeti Társaság létrehozta saját tudományos vizsgálati központját Heidelbergben. Az új, Európában egyedüláló centrum célja, hogy a gyógyító munkával kapcsolatos kutatások minél közelebb kerülhessenek a valósághoz, s így az eredmények jobb támpontot jelentsenek az orvosoknak a kórházi és rendelőbeli munkához.
Egyre szélesebb szakadék tátong a kutatás és a gyakorlat között - állítja a Die Welt című német napilapban dr. Edmund Neugebauer , a Witten-Herdecke Magánegyetem sebészprofesszora, a bizonyítékokon alapuló orvoslás német szakértőinek vezetője. Ennek következménye, hogy a német betegek 30-40 százaléka nem a tudományos kutatásokból származó bizonyítékoknak megfelelő kezelést kap, egynegyedük pedig olyan diagnosztikai vagy terápiás beavatkozásban részesül, amely felesleges, vagy akár káros is.
A bizonyítékokon alapuló orvoslás napjaink orvosi tevékenységének egyértelmű - bár sok szakmai vitát kiváltó - alapja. A bizonyítékok alaposan megtervezett, minél több páciens bevonásával végrehajtott, szigorú rend szerint és minél hosszabb időn át zajló vizsgálatokból származnak. Ezek során gyógyszereket, műtéti eljárásokat vagy gyógyászati eszközöket vetnek öszsze, néha egymással, máskor egy álgyógyszerrel (placebóval) vagy álbeavatkozással, miután tudjuk, hogy bizonyos esetekben annak is lehet kedvező hatása, ha valaki azt hiszi, hogy kezelik. Ma az orvosok világszerte az ilyen bizonyítékok alapján megszülető irányelvek szerint gyógyítanak. Ezeket az adott országok orvosi társaságai - az adott szakterület neves képviselőiből álló testületek - állítják össze vagy alakítják a másutt kidolgozott mutatókat saját országuk képére azzal a céllal, hogy az ismereteket szűrjék, hiszen mint Neugebauer hozzáteszi: "többé senki sincs abban a helyzetben, hogy elolvassa és értékelje a rendelkezésére álló ismerettömeget".
A precízen tervezett vizsgálatok adataiból a statisztikusok kiszűrik az egyes zavaró tényezőket, egységes - vagy legalábbis annak tűnő - csoportokba rendezik a vizsgáltakat (például külön csoportokat alkotnak a nemek, az életkor, a dohányzás vagy egyéb szempontok szerint), s végül levonják a számokból a következtetéseket. Ezeket azonban nem is olyan könnyű beépíteni a napi gyakorlatba. A szakmai viták leginkább akörül zajlanak, hogy az ilyen útmutatók nem egyénre szabottak, az orvost pedig nem motiválják az adott betegnek leginkább megfelelő gyógyszer kiválasztására. További probléma, hogy a kórházak "valódi" betegei gyakran jóval idősebbek a tudományos kutatásban közreműködőknél, egyéb - az irányelvek betarthatóságát befolyásoló - betegségeik is akadnak. Neugebauer ezért több olyan tudományos vizsgálatot szeretne, amelyek a valódi körülményeket veszik figyelembe.
Azt kellene elérni, hogy a tudományos bizonyítékok, az orvosi tapasztalat és a beteg preferenciái összhangba kerüljenek, mondja Hartwig Bauer professzor, a Német Sebészeti Társaság főtitkára. Ám bizonyíték még nem mindenre született, az orvos tapasztalata pedig a növekvő ismeretmennyiséggel párhuzamosan egyre hiányosabb. Bauer professzor "három kívánságát" tehát egyelőre semmilyen jó tündér nem képes teljesíteni. A professzor szerint nem is tartja magát minden orvos az irányelvekhez.
Bauer szerint a műtéti szakterületeken, különösen a sürgősségi orvoslásban problémás a bizonyítékokon alapuló orvoslás alkalmazása. Az operációk esetében nehezebb az egységesítés, mint a gyógyszereknél, ahol pontosan elő lehet írni az adagot és a bevétel időpontját. A sebészetben viszont a műtéten kívül az elő- és az utókezelés is döntő. "Ha össze akarunk hasonlítani két operációs eljárást, például a hasüreg megnyitásával, illetve a kulcslyuksebészeti eljárással végzett műtétet, ahhoz olyan sebészeket kell találnunk, akik mindkét technikában egyformán képzettek és tapasztaltak. Másképp nem tudunk konkrét döntéseket hozni" - állítja Bauer.
Sok klinikai vizsgálatnál teljesen kizárják a gyakorlati használhatóságot, mivel azokat "specialisták részvételével, erősen specializált helyeken és kicsi, válogatott betegcsoport bevonásával végzik". A megvalósítás az átlagos kórházakban aztán többnyire egészen máshogy néz ki.
Ez az egyik oka annak, hogy létrehozták az új vizsgálati központot Heidelbergben.
A másik a felesleges beavatkozások egyre nagyobb száma. Neugebauer az egészséges fiatalok csuklótörésekor kért mellkasröntgen-felvételt említi példaként. Az ilyen felvétel csak azért készül, mert az orvos védeni akarja magát az esetleges kártérítési követelésektől. Orvosilag nem igazolható, csupán jogi, biztonsági intézkedésnek tekinthető. Neugebauer arra szeretné rávenni kollégáit, "hogy a kezeléseknél fokozottabban tartsák szem előtt a tudományos vizsgálatokból született bizonyítékokat". Ehhez azonban olyan bizonyítékokat kell prezentálni, amelyek gyakorlatban is felhasználhatók.
