Szerelme megvédheti a káros szenvedélyektől!

A házasság általában kiegyensúlyozottabbá tesz, a házas ember kevésbé hajlamos az italozásra és kábítószerek fogyasztására. Egy új tanulmány szerint ugyanez tapasztalható azon fiatal felnőttek esetében is, akik romantikus párkapcsolatban élnek.

A kutatók egy közel 1000 fős mintacsoportot vizsgálva jutottak erre a következtetésre. A vizsgálati eredmények szerint a 19 és 21 éves fiatalok között közel 40 százalékával nagyobb volt a marihuána- és alkoholfogyasztók száma azok között, akiknek nem volt társuk.

A nem kapcsolatban lévők számára a korai felnőttség újfajta szabadsága és a szociális felügyelet elvesztése rejti a legnagyobb veszélyeket. A kapcsolatban élők számára rendelkezésre áll egyfajta támogatás és kontroll, hiszen párjuk segítségével képesek a rossz társaságok elkerülésére és nemet tudnak mondani a káros szerek használatára is.

A vizsgálat során kiderült, hogy az alkalomszerű párkapcsolatok is beindítják ezeket a mechanizmusokat, bár sokkal kisebb mértékben, mint a tartósak. Ez is azt támasztja alá, hogy milyen visszatartó- és pozitív hatása lehet a társ viselkedési mintájának a drog- és alkoholfogyasztási szokások alakulásában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.