Pszichobiznisz és hatalomvágy

Életrajzi vagy zenei lexikonokban hiába keressük, nem található Gábor S. Pál neve, pedig amit a pánikbetegségek felismerésében, gyógyításában tett, az valószínűleg maradandó alkotás lesz. A nők hét százaléka lesz az élete folyamán pánikbeteg, míg más országokban öt százaléka. A férfiak két százalékát érinti ez a betegség. Ez a betegség sok veszélyt hordoz magában, hiszen az ikerpárja a depresszió, s a pánikosok ötven százaléka depressziós lesz. Ilyenkor az öngyilkosság kísérletének a valószínűsége is nagyobb, amely a pánikbetegek huszonhat százalékát érinti.

Az esetek negyven százalékában a betegnek közlekedési fóbiája lesz, ami azt jelenti, hogy egyedül nem mer utcára menni, legfeljebb kísérettel, és önmagában ezt a félelmet nagyon nehezen tudja legyőzni. Minden hetedik pánikbetegnek van szociális fóbiája, kényszerbetegsége, lévén ez halmazati betegség.

A vizsgálata szerint a betegeknek hatvan-hetven százaléka lesz labilis magas vérnyomású, ami nem állítható be. Ezt a formáját a betegségnek még kevésbé ismerik fel.

A pánik gyógyítása a stroke gyógyítását, azaz az agyvérzés megelőzését szolgálja. Évente negyvenezer embernek van stroke-ja, s ebből húszezer ember hal meg. Az előrejelzések szerint 2020-ra a világon mindenütt a depresszió lesz az első számú kórkép, amely az előbb említett szövődményekkel párosul. Egyesek szerint már most a magyar lakosság tíz százaléka depressziós, öt százalékuk enyhébb tünetekkel.

2007-08-02 09:06

Forrás: Magyar Nemzet

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos idő várható fátyolfelhőkkel, de a délnyugati, déli tájakon tartósabban felhős maradhat az ég. A reggeli órákban a nyugati határ mentén még előfordulhat kisebb eső, zápor, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet sokfelé kísérhetik élénk, olykor erős széllökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!