Pest megyében több a koraszülött

Dabas, 2007. április 25. (MTI) - Pest megyében az országos átlagnál több gyerek születik, de növekszik a koraszülöttek száma is, tavaly ennek arány elérte a 7,5 százalékot, ami fokozott odafigyelést igényel - többi között erről lesz szó csütörtökön Dabason a megyei védőnők szakmai rendezvényén.

A koraszülöttek növekvő aránya a társadalmi, gazdasági helyzettel, a fokozódó létbizonytalansággal, az ebből eredő stresszel, a labilis párkapcsolatokkal van összefüggésben, de több tényezőre, mint például a környezeti ártalmakra is visszavezethető - közölte a tanácskozást megelőzően Ács Rozália, szervező, a Magyar védőnők Egyesületének szakosztályvezetője az MTI-vel. A koraszülött csecsemő ellátása, akár több hónapos kórházi kezelése eleve gyakran milliós megterhelést jelent a költségvetésnek. Ennél is nagyobb gond, hogy az ebbe a körbe tartozó csecsemők fokozott veszélynek vannak kitéve, esetükben az átlagnál nagyobb a különféle megbetegedések veszélye és később iskolába kerülve a magatartászavar előfordulása. Mindez együtt a szülőktől és a védőnőktől is megkülönböztetett gondoskodást, szakmai munkát igényel - tette hozzá.

Mint ahogy a tanácskozáson is szó lesz róla, a szakmai háttér biztosítására szükség lenne minden nagyobb településen korai fejlesztési központok kialakítása. Pest megyében azonban lényegében alig néhány helyen működik ilyen intézmény és csak most van kialakulóban a gyermek jóléti szolgálat hálózata is.

A tanácskozáson külön előadás foglalkozik majd az úgynevezett bevezető drogok kérdésével is. Ezek közé tartozik a kisgyerekek túlzott mértékű tv-nézése, ami egyfajta függőséget alakíthat ki a gyerekben. Ez a beidegződés rögzülve később a drogokhoz való vonzódás kockázatát erősítheti, ami iskolás korban jelent a gyereknek, a szülőknek és pedagógusnak egyaránt nehezen megoldható feladatot - húzta alá Ács Rozália.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet felől vastagabb felhőzet érkezik. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.