Összefügg a mellnagyobbítás az öngyilkossági hajlammal?

Egy amerikai kutatás szerint majdnem háromszor gyakrabban követnek el öngyilkosságot azok a nők, akik megnagyobbították a mellüket. Az eredmény egybevág több korábbi vizsgálat megállapításával is.

Az Amerika Tennessee államában lévő Vanderbilt Egyetem orvosi központjának kutatói 3.527 svéd nő esetét vizsgálták meg, akiken 1965 és 1993 között végeztek el mellnagyobbító plasztikai műtétet. A már elhunytak esetében a halotti bizonyítványokból következtettek a halál okára.

A beavatkozás óta eltelt átlagosan 19 év alatt a mintából mindössze 24-en követtek el öngyilkosságot, ám ez az arány is a háromszorosa az átlagnépességre jellemző értéknek.

Érdekes, hogy a nagyobb öngyilkossági hajlam csak a műtét utáni első évtized eltelte után jelentkezik.

A vizsgálatot vezető Loren Lipworth elképzelhetőnek tartja, hogy a jelenség hátterében a magukat kozmetikai beavatkozásnak alávető nők esetleges pszichiátriai problémái, gyengébb önértékelése, illetve testképzavara áll.

Tavaly kanadai tudósok jutottak a mostanihoz hasonló megállapításra, a magasabb öngyilkossági hajlam mellett azonban más betegségek, így a rák ritkább előfordulását figyelték meg.

Visszatérve a Vanderbilt Egyetem kutatására: eszerint a mellimplantátummal élő nők esetében az átlagnépességhez képest annak is háromszor nagyobb az esélye, hogy alkoholizmus vagy kábítószer-használat miatt halnak meg.

Jó hír ugyanakkor, hogy a daganatos megbetegedések számát nem befolyásolja a mellplasztika. Igaz, a vizsgált csoportban többen haltak meg tüdőrákban és más légzési betegségekben, de ennek magyarázata a dohányzás gyakoribb előfordulása.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a délnyugati tájakon felhősebb maradhat az ég. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik élénk, olykor erős széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!