Összefogás az autizmus kutatás érdekében

Az autizmus az Egyesült Államokban minden 150 gyerekből egyet érint. A kutatók most 1200 család genetikai adatait elemezték. Az adatok egyébként az ún. Autizmus Genom Projekt-ből (AGP) származnak, ebben 19 ország 120 tudósa működik közre már 2002 óta.

A példátlanegyüttműködés nagymértékben kibővítette az autizmustól érintett családoktól származó genetikai minták gyűjteményét, mely lehetővé teszi, hogy a betegség lehetséges okaira fényt derüljön.

Az UCLA-n az adatbázis birtokában létrehozták az autizmus genetikai kutatásának csereprogramját. A program vezetője, dr. Dan Geschwind professzor szerint korábban nem volt könnyű a kutatók számára autista gyerekektől genetikai mintát venni. A projekt keretében azonban mód nyílt arra, hogy ezeket a gyerekeket otthonukban keressék fel.

Az együttműködésnek köszönhetően megdőlt az a régi gyakorlat is, hogy a kutatók elszigetelten, másokkal nem megosztva gyűjtik adataikat. A tudomány jövője a nagy kooperációkban van, állítják szakemberek, ilyen a humán genom projekt is. Az adatok az egész világon elérhetők bárki számára, olyan kutatóknak is, akiknek másképpen nem lett volna lehetőségük adatokat gyűjteni.

Kiderült, hogy az autizmusnál bizonyos ritka kromoszóma-változások figyelhetők meg, nem arról van tehát szó, hogy egyetlen bázispáron vagy DNS-szekvencián található meg a betegség kulcsa. Az embereknél gyakran fordulnak elő a betegséghez köthető közös genetikai variációk. Ugyanakkor azonban azt is megfigyelték, hogy az autizmus jelentős részben a betegekre jellemző ritka mutációk eredménye, amelyek az egészséges embereknél nem találhatók meg.

Ikerkísérletekkel és családkutatással az is kiderült, hogy az autizmus a neuropszichiátriai rendellenességek közül a leginkább örökletes betegség. Most folyik az autizmusra jellemző specifikus gének azonosítása. Bár a kutatók a folyamatot a tű szénakazalban való kereséséhez hasonlítják, annyi már bizonyos, hogy legközelebbi céljuk a betegség szempontjából leginkább veszélyeztetett gyerekek kiszűrése a mielőbbi beavatkozás érdekében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt kelet felé távolodik a fátyolfelhőzet, összességében napos, száraz idő várható, majd estétől nyugat, északnyugat felől egyre több fátyolfelhő érkezik. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között várható. Késő estére általában 4 és 10 fok közé hűl le a levegő. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!
kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?