Miskolcon átadták a szűrőcentrumot

A miniszterelnök és a szakminiszter adta át hétfőn az európai uniós támogatással megvalósult Térségi Diagnosztikai Szűrőcentrumot.

A megelőzést előtérbe helyező központot a Semmelweis Kórház régi krónikus belgyógyászati épületének átalakításával és bővítetésével valósították meg, a Humánerőforrás Operatív Program keretében Egészségügyi Infrastruktúra fejlesztése az elmaradott régiókban komponens támogatásával. A projekt teljes költségvetése csaknem kétmilliárd forint volt, melyből 150 milliót a fenntartó városi önkormányzat biztosított. A megújult épület ugyan az idén áprilisban megnyitotta kapuit, a hivatalos átadást ma délután tartották.

A politikai hangvételű, ellenző bekiabálásoktól sem mentes ünnepségen dr. Koleszár Lajos , a kórház főigazgató főorvosa az épület múltjára, az évtizedek során változott számos profiljára utalva a jelenlegi beruházás, azaz a számos szűrővizsgálatnak otthont adó centrum jelentőségét hangsúlyozta, kiemelve, hogy nyolcezer ember hal meg ma Magyarországon tüdőrákban, s mindössze kétezer embert tudnak a szűréseken kiemelni a szakemberek.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök "a tervezés és a bátor cselekvés" példájaként utalt a Semmelweis Kórházra, mely a mára gondolva a gyermekeink, illetve szüleink, nagyszüleink sorsát is szem előtt tartotta, "hiszen számukra a legfontosabb az, hogy idejében jöjjön a segítség".

- Sokszor kérdezik, hogy mi a reform. Azt tudom önöknek mondani, hogy az a reform, amikor az ember képes befektetni a holnapba, az a reform, hogy beruházásokkal és fejlesztésekkel, eddigi

szokásaink megváltoztatásával létrehozunk egy új minőségű világot. A reform során a gyógyításról egyre inkább áthelyeződik a súlypont a megelőzésre. A kórházból a szakrendelésre vagy éppen a járóbeteg-ellátásra vagy a háziorvosi szolgáltatásokra. Minél közelebb vinni a megelőzést és a gyógyulást a hétköznapokhoz, a családokhoz, egyre több lehetőséget teremteni az alapellátásban és a szakellátásban - mondta a miniszterelnök.

Káli Sándor , Miskolc polgármestere a kórház dolgozóinak támogatásával a városban indult nagyszabású programra utalt beszédében, mellyel a prevencióra helyezik a hangsúlyt a szakemberek. Több alkalommal, a város különböző pontján, intézményében várták hétvégenként a miskolciakat a szűrővizsgálatokra. S mint utalt rá, az új centrum mindezek mellett a megye számára is bázisa lehet e tevékenységnek.

Az egészségügy átalakításának mottójára is utalva dr. Horváth Ágnes szakminiszter egyebek mellett a vizsgálatokon való részvétel, az egészségünkről való gondoskodás jelentőségét is hangsúlyozta, arra biztatva az embereket, hogy használják ki az itteni, modern infrastruktúrát, technológiát, az itt dolgozók szaktudását, és éljenek a lehetőséggel, hogy minél korábban felismerjék esetleges betegségeiket. A szalagok átvágása előtt a szakminiszter több évtizeden át végzett, kimagasló szakmai munkássága elismeréseként Batthyány-Strattmann László-díjat adományozott dr. Koleszár Lajosnak.

A korszerű diagnosztikai eszközökkel felszerelt épületben számos vizsgálatot végeznek a szakemberek. Az elsők között a tüdőszűrés kezdte meg működését, e vizsgálat - beutaló nélkül - a 30 év fölötti lakosok számára évente kötelező, a névre szóló értesítővel pedig vizitdíjmentes. A rendelési idő hétfőtől péntekig reggel 7-től este 7 óráig tart, ebédidő nincs. A további vizsgálatokat folyamatosan nyitották meg.

A nőgyógyászati rákszűrés ugyancsak beutaló nélkül vehető igénybe. A vizsgálat célja a méhnyakrák korai felismerésére a 18-65 éves kor közötti nők számára, elvégzése évente legalább egyszer javasolt. Beutaló nélküli a bőrdaganat-szűrés, mely minden felnőtt lakos számára javasolt, különös tekintettel azokra, akiknek testén nagyszámú anyajegy található vagy akiknek a bőre az átlagosnál fehérebb.

A prosztatarákszűrés szintén beutaló nélküli, ez 50 év feletti férfiak számára javasolt, panaszmentesség esetén is. A szájüregi rák szűrése szintén beutaló nélküli vizsgálat, mely a 35 év fölötti lakosok számára ajánlott. Kiemelt rizikótényezők a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a nem megfelelő szájhigiéne. A vastag- és végbélrákszűrés - beutaló nélkül - az 50 év fölötti lakosok számára adott. Különösen ajánlott azoknak, akiknél egyeneságú rokonon már előfordult a betegség, illetve a székletritmus megváltozását, vagy a székletben vér megjelenését tapasztalja.

A beutaló nélküli csontsűrűség-vizsgálat a 40 év fölötti nők számára ajánlott, különösen a menstruáció elmaradása után.

Háziorovosi beutalóval vehető igénybe az EKG-vizsgálat, mely szív- és érrendszeri panaszok esetén ajánlott. A vizsgálatok - az értesítővel igénybevett tüdőszűrést leszámítva - vizitdíj-kötelesek. Az egy napon több vizsgálaton is résztvevők egyetlen vizitdíj befizetése mellett vehetik igénybe a szűrőcentrum szolgáltatásait.

2007-07-16 16:50

Forrás: Weborvos spitz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +3 °C

A változó vastagságú és mennyiségű felhőzet mellett általában több-kevesebb napsütés valószínű, majd délután északkelet felől fokozatosan vékonyodik a felhőzet. Elszórtan várható eső, zápor, jégdara, akár zivatar is. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, a nap első felében a Nyugat-Dunántúlon, majd estétől néhol északkeleten erős lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de a tartósan borult tájakon ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő. Egy kellemes, frontmentes tavaszi hét után ma hidegfront alakítja az orvosmeteorológiai helyzetet, ami az érzékenyeknél kellemetlen panaszokat okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!