Miért hízunk meg leszokás után?

A kutatók többsége már korábban is úgy vélte, hogy valamilyen metabolikus összefüggés áll fenn a leszokás és a hízás között, ezt azonban mostanáig nem sikerült kutatásokkal alátámasztani.

A dohányosok többsége arra hivatkozva nem hajlandó leszokni, hogy a cigaretta letétele után meghíznak. Egy osztrák kutatócsoport most kapcsolatot mutatott ki az inzulin kiválasztás és a leszokás utáni hízás között.

Dr. Marietta Stadler, a bécsi füstmentesség után. A kutatók a béta-sejtek inzulin-kiválasztását is mérték koplalás közben, illetve glükóz behatást követően. A résztvevők étvágy szintjét is mérték egy hidegtálas étkezés után. A kutatók több olyan hormon éhgyomri szintjét is mérték, amelyek szerepet játszanak az energiabevitel szabályozásában.

Dr. Stadler arról számolt be, hogy a testsúly 4 százalékkal, a zsírtömeg pedig 22 százalékkal nőtt 3 hónap füstmentes időszak után, 6 hónap elteltével pedig a testsúlynövekedés 5, a zsírtömeg-növekedés pedig 35 százalék volt. A legmeglepőbb metabolikus eredmény az első fázisú inzulin-kiválasztás növekedése volt a glükózbehatást követően, valamint a szénhidrátbevitel növekedése az étkezést követően a három hónapja leszokott páciensekben.

Az alanyok három hónapnál jelentős éhgyomri inzulinrezisztenciát mutattak, de az eredmény nem ugyanaz volt hat hónap után. "Az étkezés utáni inzulinérzékenység, melyet a glükózterheléses vizsgálat alatt mértünk, végig változatlan maradt" - számolt be Stadler. "Az Y neuropeptid éhgyomri szintje három hónapnál megnőtt, hat hónapnál azonban nem volt magasabb. Úgy véljük, hogy az inzulinkiválasztás változásai összefüggésben állhatnak a leszokás után tapasztalható fokozott szénhidrát utáni vággyal és hízással. Az inzulinkiválasztás és a szénhidrátbevitel megnövekedése azonban a leszokás átmeneti hatása, mert ezeket a változásokat nem mutattuk ki hat hónap után, annak ellenére, hogy a résztvevők többet híztak."

Dr. Stadler úgy véli, minél jobban megismerjük a jelenség biológiai alapját, annál nagyobb eséllyel tudjuk kontrollálni a jövőben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.