Már gyerekként szexik akarnak lenni

Már az egész kicsi gyerekek is szexin akarnak kinézni, aminek egyenes következménye, hogy drasztikusan nő a tinik körében az étkezési zavarok száma.

Az angliai NHS adatai szerint 2010-11 során több mint 6500 gyereket kezeltek anorexiával, és a betegek életkora egyre alacsonyabb. A elhízástól való folytonos félelem , amiket csak megerősítenek az egyre inkább elterjedő internetes zaklatások.

Amint arról Susan Ringwood, egy étkezési zavarókkal küzdőket segítő egyesület, a Beat munkatársa beszámolt, a gyerekek is egyre inkább azt érzik, hogy tökéletessé kell válniuk, ráadásul egyre korábban érnek szexuálisan is. Már tízévesen elkezd nőni a lányok melle, aminek hátterében egyrészt az elhízás, másrészt bizonyos, a környezetben megtalálható vegyi anyagok is állhatnak.

Egyre több az anorexiás tini

A vizsgálatok során az is kiderült, hogy nagyon sokáig kell várni a kezelésekre, a jelentkezők negyven százalékát pedig el is utasítják azzal, hogy a testtömeg-indexük nem elég alacsony. Ez pedig nagyon veszélyes hozzáállás, hiszen ezeket a gyerekeket a szüleik éppen azért vitték orvoshoz, mert nem esznek rendesen és úgy érzik, nem elég vékonyak.

Egy nemrégiben megjelent tanulmány kimutatta, hogy a hét és tizenegy év közötti lányok esetében ötből egyen fogyókúráznak , mivel azt érzik, környezetük elvárja tőlük, hogy soványak legyenek. A szakemberek nagyon aggasztónak tartják ezt a jelenséget, hiszen egy 9-10 éves lánynak még felhőtlenül kellene élveznie a gyerekkorát, nem pedig a kalóriákat kellene aggodalmaskodva számolgatnia.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra