Letüdőzött milliárdok

A dohányzás betegség, 30-60 százalékban genetikai eredetű, a szenvedély fenntartásában a nikotin metabolizmusát és a dopaminerg jutalmazó rendszert szabályozó, illetve a neurotranszmitterek receptorait kódoló géneknek van szerepük.

A magasabb élmény- és újdonságkeresés, valamint a szorongásos zavarok is befolyásolhatják a rászokást. Ma már ismert, hogy a dohánytermékekből származó állami bevételek nem magasabbak, mint a dohányzás okozta egészségügyi kiadások és gazdasági károk. Egy orvosi hetilapban megjelent cikk összegzése szerint 2004-ben a magyarországi nemzeti össztermék 1,7 százalékos (350 milliárd forint) kiesését okozta a dohányzás. Miközben a dohánytermékek adójából 260 milliárd forint folyt be az államkasszába. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) honlapjának nyitóközleménye szerint a dohányzás jelenleg a második leggyakoribb halálok a világon. Évente ötmillió ember a dohányzás miatt hal meg. Becslések alapján 2020-ban évente 10 millió lesz az áldozatok száma. Magyarországon az elmúlt két évtizedben emelkedett a dohányosok száma, 2000-ben a hazai népesség 30,2, 2003-ban 35,5 százaléka füstölt. A tizenévesek körében végzett felmérések azt mutatják, hogy a lányok ugyanolyan arányban szoktak rá a cigarettára, mint a fiúk. A 15 éves korosztály minden ötödik tagja dohányos, ez a 17 éveseknél eléri a 30 százalékot. Megnőtt a naponta dohányzó fiatalok aránya is. A 2005 és 2010 között évenként nyolcszázalékos visszaszorítást célzó Dohányzásellenes nemzeti akcióterv készítői közlik: a 15 évesnél idősebb népességben csaknem minden harmadik ember dohányzik. A prognózis szerint közülük 1,3 millió magyar a dohányzás kiváltotta betegségekben hal meg.

2007-05-25 08:17

Forrás: Népszabadság

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

D-vitamin
D-vitamin: milyen hatással van a májra, ha minden nap szedjük? Ezt mondják a kutatások
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
testszag
6 szag, amellyel a test jelzi a betegséget – Ha ezt érzed, irány az orvos!
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +16 °C

Változóan felhős idő valószínű, délután az ország nagyobb részén több napsütésre, kevesebb fátyol- és gomolyfelhőre van kilátás. Kisebb eső, zápor, zivatar kevés helyen előfordulhat - a nap második felében kissé nagyobb esély erre az északkeleti, illetve a délnyugati országrészben van. Az északnyugatira forduló szél napközben sokfelé megerősödik. Záporok, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 29 és 33 fok között várható. Ma melegfronti hatásra számíthatunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik szervünk szűr meg naponta 180 liternyi folyadékot? Teszteld, mennyit tudsz az emberi testről! Minden szervünk nélkülözhetetlen szerepet játszik szervezetünk működésében, mégis számos meglepő érdekességet kevesen ismernek velük kapcsolatban.
kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!