Kisgyermekeknek ajánlanak elvonókúrát

Tizenkétéves gyermekeknek ajánl elvonókúrákat egy londoni klinika. Az intézményt ugyanis már sok szülő megkereste, hogy tanácsot kérjen drogos vagy alkoholista gyermeke problémáinak kezeléséhez.

A brit sajtó nemrég számolt be egy országos felmérés eredményéről, amely szerint a szigetországban minden eddiginél több fiatalkorú részesült kórházi kezelésben túlzott alkoholfogyasztás miatt. A brit kiskorúak ezreit kellett ellátni alkoholmérgezés, májbetegségek és az alkohol okozta pszichiátriai problémák miatt.

A felmérés hangsúlyozta: a brit tinédzserek kétszer annyi alkoholt fogyasztanak, mint egy évtizeddel ezelőtt. A 13 évesek fele több mint tíz pohárral iszik hetente - áll a kutatásban.

A londoni Priory kórház eddig az általa kezelt hírességek miatt került be a híradásokba. Nemrég azonban igazi újdonsággal állt elő: leszoktató programokat indít a gyermekeknek. A kezelésekre az alkohol- és drogfüggőséggel küzdő gyermekeket várják, valamint azokat, akik étkezési problémáktól és viselkedési zavaroktól szenvednek.

Kiutat ajánlanak például azoknak a gyermekeknek, akik nem tudnak elszakadni az internettől vagy a számítógépes játékoktól.

Hatalmas veszélyek

A fiatalkori kábítószer-fogyasztás különösen veszélyes. Egyesek szerint azoknak, akik 15 éves koruk alatt nyúlnak először a szerekhez, ötször nagyobb esélyük van arra, hogy maradandó károsodást szenvedjenek, mint azoknak, akik 21 éves koruk felett válnak rendszeres fogyasztóvá.

A kórház szakemberei szerint a szülőknek és a kezelést végzőknek egyaránt el kell gondolkodniuk azon, hogy a tinédzserek vajon miért nyúlnak az alkoholhoz.

Nemrég Kínában is megnyílt egy klinika, amelybe kifejezetten az internetfüggőket várják. Pácienseik 14 és 24 év közöttiek, és általában depresszióban szenvednek vagy alvászavaraik vannak. Ők a gyógyszerek mellett pszichiátriai kezelést kapnak, sőt, a terápia során a katonai kiképzőtáborokban szokásos feladatokat is végeztetnek velük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Hazánk nagyobb részén erősen felhős vagy borult idő várható, és az ország nyugati felén, kétharmadán többfelé várható eső. Az északkeleti, keleti tájakon továbbra is szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet, arrafelé csapadék sem valószínű. Ahol kiszakad a felhőzet, párássá válhat a levegő, foltokban köd képződhet, melyből szitálás előfordulhat. Az északias szél néhol megélénkül. Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között valószínű, a legalacsonyabb értékeket az északi, északkeleti kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken mérhetjük. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra