Kína táborban gyógyítja a netfüggőket

Kísérleti jelleggel netfüggőket kezelő tábor indult Kínában. Az internetaddikció az ország fiatalságának az egyik legnagyobb gondja.

A táborban negyven, 14 és 22 év közötti fiatal vesz részt és próbál leszokni kóros szenvedélyéről, írja a Reuters.

A tábor tíz napja alatt a függőknek megtanítják kezelni a netelvonással járó pánikot és depressziót, és arra ösztönzik őket, hogy másokkal létesítsenek személyes kapcsolatot. Ugyanakkor ez legfeljebb csak első lépésnek jó: egy szenvedélybetegségről nem lehet tíz nap alatt leszokni, a teljes gyógyulás jóval hosszabb folyamat.

A táborral együttműködésben a sanghaji oktatási tanács önkéntesekből szervezett őrjáratokat, amiknek az a feladata, hogy megakadályozza a kiskorúak betérését az internetkávézókba.

Az országnak egyre nagyobb gondot okoz az internetfüggőség. Az állami média jelentése szerint Kínában körülbelül 20 millió 18 évesnél fiatalabb gyerek netezik, közülük 2,6 millióan (nagyjából 13 százalék) szenvednek netaddikcióban.

A kormány azzal próbálja megfékezni a jelenséget, hogy nem enged új netcafékat létesíteni (jelenleg 113 ezer netcafé van az országban) és korlátozásokat terveznek bevezetni az erőszakos videojátékokra.

Az országban létezik már netfüggőket kezelő magánklinika és egy kezelőközpont is. Ez utóbbiban drasztikusabb módszerekkel (például katonai gyakorlatokkal) próbálják gyógyítani az online játékokra, netpronóra és cyberszexre kattant gyerekeket.

Index

(2007.08.14. 09:11)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet felől tovább csökken a felhőzet, így általában derült, napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a déli határszélen lehetnek felhősebb területek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik erős széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!