Kiderült, mennyit isznak az európaiak

Az európai emberek közel fele legalább hetente egyszer fogyaszt alkoholt, a megkérdezettek nagyjából ötöde pedig be is rúgott az elmúlt egy hónap során - mutatta ki az Európai Bizottság új felmérése.

Évente mintegy 3 millió halálesetet lehet az alkoholfogyasztás számlájára írni világszerte. Részletek itt.

"A 17 uniós országban végzett felmérés nem fest túl pozitív képet az európaiak alkoholfogyasztásáról: a megkérdezettek 42 százaléka állította azt, hogy minden héten iszik" - írta meg a hvg.hu . Ugyanez az arány a férfiakra vetítve már eléri az 57 százalékot, ami jelentősen meghaladja a nők 29 százalékos mutatóját. Jelentős különbségek vannak az egyes országok között is. Bulgáriában például a felnőttek 70 százaléka iszik minden héten, a litvánoknak viszont csupán 28 százaléka. A felmérés szerint az európai férfiak 7, illetve a nők 2 százaléka mindennap fogyaszt alkoholt.

Az európai felnőttek közel fele hetente legalább egyszer iszik
Az európai felnőttek közel fele hetente legalább egyszer iszik (fotó: iStock)

Érdekes megnézni az iskolai végzettség, illetve a társadalmi státusz szerint bontást is. A szegényebb társadalmi rétegekbe tartozók 37 százaléka néz a pohár fenekére legalább egyszer egy héten, míg a középosztálybeliek 42, a felsőbb osztályok tagjainak pedig 47 százalékára jellemző ugyanez a rendszeresség. Ezzel szemben a mindennapos ivók aránya kevéssel ugyan, de az első csoportban a legmagasabb 5 százalékkal, megelőzve a középosztály 4 százalékát és a felsőbb társadalmi rétegek 3 százalékát.

Mondhatjuk, hogy Magyarország a lista kevésbé problémás végén helyezkedik el. Itthon a felnőttek 30 százaléka nyúl a pohár után minden héten, illetve 4 százalékuk naponta. Érdemes persze számszerűsíteni, hogy ez utóbbi mutató is mintegy 200 ezer embert jelent. Egy korábbi, 2015-ös vizsgálatból az is kiderült, hogy a magyarok leginkább a sört és a töményitalokat részesítik előnyben. A magyar fiatalok átlagosan 17 évesen rúgnak be először, 14 éves korukra pedig 20-25 százalékuk már túl is esett az első alkoholfogyasztáson.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra