Kannibálügyben nyomoz a bécsi rendőrség

Bécs, 2007. augusztus 29. (MTI/Reuters) - Gyilkossággal és emberevéssel gyanúsítanak egy bécsi hajléktalant.

A feltételezett tettes, egy 19 éves német származású férfi a gyanú szerint egy tízkilós súlyzóval agyonverte áldozatát, majd rugóskéssel felvágta a mellkasát, illetve a hasát és több belső szervet eltávolított. Nem biztos, hogy fogyasztott is a holttestből, a helyszínen mindenesetre agydarabokat találtak egy tányéron, a gyanúsított szája körül pedig vérfoltok voltak.

Az eset egy hajléktalanmenhelyként használt háromszobás lakásban történt, ahol az áldozat, egy 49 éves osztrák állampolgárságú férfi és a gyanúsított lakott. A holttestet a takarítónő találta meg kedd reggel. A rendőrség szerint a 19 éves német csak annyit mondott, amikor letartóztatták, hogy társával két napon keresztül veszekedtek. A szomszédok semmi rendkívülit nem tapasztaltak.

Reinhard Heller pszichiáter az ORF közszolgálati tévécsatornának elmondta, hogy az elkövető "kórosan abnormális", és hozzátette: "tettét pszichotikus reakció vagy szadista hajlam idézhette elő."

Idén már volt emberevős ügy Európában: egy skizofrén elítélt evett meggyilkolt rabtársa szívéből egy francia börtönben. Tavaly Németországban életfogytiglanra ítéltek egy 44 éves kannibált, aki sikerrel keresett jelentkezőt szexuális élvezetet okozó leölés és fogyasztás céljára az interneten. Az önkéntes áldozat péniszét közös megegyezés alapján levágta, majd megölte és megette a férfit.

(MTI-Panoráma)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

Túlnyomóan derült idő várható, de a déli, délnyugati határvidéken maradnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szél veszít ugyan erejéből, azonban továbbra is lehetnek élénk széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között várható, a szélvédett helyeken gyenge fagy is lehet. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!