Itt a tavasz, mégis ránk tört a depresszió?

Lehangoltak vagyunk, pedig csicseregnek a madarak? Rosszul alszunk, fáj a gyomrunk, nyugtalanság gyötör minket? Lehet, hogy a depresszió tehet minderről!

A depressziónak különböző megjelenési formáit ismerjük, ezek egyike a szezonális lehangoltság, amely mindig bizonyos időszakokban köszönt ránk. A legjellemzőbb, hogy az embereknek télen rosszabb a kedvük, lehangoltabbak. Ennek az évszakra jellemző fényhiányhoz van köze: ilyenkor korán sötétedik, kevesebb a napfényes időszak, hideg van, többnyire kimozdulni sem szeretünk a lakásból. Ezért aztán társasági életünk beszűkül, magányosabbnak érezzük magunkat, képesek vagyunk ilyenkor a máskor könnyen megoldható nehézségeket is óriásivá duzzasztani.

Nagyon ritka, hogy a tavasz közeledtével leszünk egyre lehangoltabbak, de tény, hogy létezik ez a jelenség. Fontos, hogy a tüneteket észlelve ne intézzük el mindezt egy legyintéssel, hiszen a depresszió kezelésére ma már számos terápiás lehetőség létezik. Ha azt tapasztaljuk, hogy ok nélkül tartósan ingerlékenyebbek, rossz hangulatúak leszünk, akkor bátran kezdjünk el gyanakodni, főként, ha mindez rendszeresen ismétlődő módon tör ránk, mindig az év ugyanazon szakaszában.

depresszió

Az aluszékonyság, vagy épp ellenkezőleg, az inszomnia, vagyis az álmatlanság, továbbá az érdeklődés elvesztése, a megváltozott étkezési szokások, a döntéshozásban mutatkozó bizonytalanság, vagy akár a teljes döntésképtelenség, netán a halogatás mind-mind a depresszió jelei lehetnek. Vannak, akik mániás tüneteket produkálnak: túlzottan jókedvűek, indokolatlanul harsányak lesznek, szélsőségesen nyilvánulnak meg bizonyos helyzetekben.

Mi okozza a szezonális depressziót?

Pontos oka egyelőre ismeretlen, de biztosan szerepet játszanak benne a genetikai és életkori sajátosságok és az idegrendszer szabályozásában részt vevő kémiai folyamatok zavara. Sokszor felborul a szervezet biológiai órája, amely egy 24 órás ciklus, amelyet a hormonváltozások, a testhőmérséklet, az alvás-ébrenlét váltakozása befolyásol. Például a hangulatért felelős idegi ingerületátvivő anyag (úgynevezett neurotranszmitter), a szerotonin szintjének csökkenése jelentős szerepet játszik a depresszió kialakulásában. Érdekes adat, hogy a szezonális depresszió kialakulásának kockázata a nőknél sokkal nagyobb, mint a férfiaknál.

A depressziós ember azért fáradt, mert egész nap magával hadakozik. Napközben sokkal megterhelőbb számára, hogy a feladataira koncentráljon, mint másnak, nagyobb erőfeszítésébe kerül, hogy az elvárásoknak megfelelően viselkedjen, esténként pedig alvászavarral küzd. Mindez igencsak megterhelő! Miért fáradt a depressziós ember?

A szezonális depresszió jeleit komolyan kell venni, mivel kezeletlen állapotban súlyos következményei is lehetnek. Tartóssá válhat a depresszió, vagy visszatérő epizódok jelentkezhetnek, fokozódhat az öngyilkossági hajlam, gyakori a szociális elszigetelődés, az iskolai vagy munkahelyi problémák, valamint a tudatmódosító szerek használata.

A kezelést érdemes időben elkezdeni, és szakemberhez fordulni, enyhébb esetekben azonban az életmódváltás is sikerrel járhat, és orvosolhatók a panaszok.

Hogyan űzzük el a lehangoltságot?

Ha módunkban áll, akkor sétáljunk sokat a friss levegőn, és töltődjünk fel napfénnyel! A sportolás is nagyon jót tesz, mert nemcsak sikerélményt okoz, hanem csökkenti a felgyűlt stresszt, segít megszüntetni a lehangoltságot. A rendszeres testmozgás mellett érdemes pihentető tevékenységet is beiktatni, illetve egészségesen étkezni. Hangulatunkat semmiképpen se alkohollal próbáljuk feldobni, menjünk inkább társaságba, nevessünk sokat, és élvezzük az életet!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!