„Az emetofóbia a hányástól való intenzív, irracionális félelmet jelenti, amely akár már a hányinger érzésével aktiválódhat. Mivel a szorongás fokozhatja a hányingert, érintettként ez könnyen egy ördögi körbe taszíthat téged” – olvasható a Mélylevegő Projekt egyik Facebook-bejegyzésében. A Csikos Csenge Alíz által kidolgozott edukációs posztban kiemelik, hogy a hányás gondolatától, látványától, vagy a hányinger érzésétől aktiválódó szorongás ugyan lehet akár enyhe is, de sokaknál durva pánikrohamok is kialakulhatnak.
Az emetofóbia az életed összes területére rányomhatja a bélyegét, és akár szociális elszigeteltséghez vagy a várandósságról való lemondáshoz is vezethet (a reggeli rosszullétek elkerülése érdekében). Ez a fóbia egyébként bármilyen életkorban kialakulhat, de a leggyakrabban már gyerekkortól kezdve fennáll. Az érintettek többsége nő.
Fontos továbbá kiemelni, hogy bár rengetegféle fóbia létezik, az emetofóbiával való megküzdés valamivel nehezebb. Ebben az esetben ugyanis a félelem tárgya gyakorlatilag elkerülhetetlen, hiszen a hányás egy olyan természetes folyamat, amely során a szervezet megszabadul a potenciálisan ártalmas anyagoktól.
Ha ezek igazak rád, te is érintett vagy
Mivel az emetofóbiások gyakran inkább az otthonuk biztonságát választják egy esti buli helyett, a problémát könnyű összekeverni a szociális fóbiákkal. Egyes rituális viselkedésformák miatt pedig kényszerbetegségnek is tűnhet. Társulhat mellé továbbá generalizált szorongás és depresszió is. Nem mindig egyértelmű tehát, hogy mi is a konkrét kiváltó oka az emetofóbiások szorongásának.
A Mélylevegő Projekt szerint az alábbiakról ismerheted fel, hogy te is emetofóbiával küzdesz:
- már a hányás gondolatától is erős szorongás fog el (jelentkezhet például légszomj, mellkasi nyomás vagy szapora szívverés is);
- gyanakodva „monitorozod” saját magad és mások tüneteit;
- a potenciálisan beteg személyeket messzire elkerülöd;
- nem szívesen eszel olyan ételt, amelyet nem te készítettél, és folyamatosan ellenőrzöd, hogy mi mikor jár le;
- kerülöd az esetlegesen hányást kiváltó helyzeteket, például az alkoholfogyasztást;
- kényszeresen odafigyelsz a tisztaságra, gyakran mosol kezet;
- bizonyos viselkedésminták, „rituálék” megnyugtatnak (például minden helyen felméred, hogy melyik a legrövidebb út a mellékhelyiségig)
Mit tehetsz érintettként vagy hozzátartozóként?
Elképzelhető, hogy a családtagjaid és barátaid gyakran elmondják, mennyire irracionális a hányástól való félelmed, mondván, hogy „hányni senki sem szeret”. Ettől persze még nem fogsz kevésbé rettegni tőle.
Ha úgy érzed, hogy komolyan befolyásolja az életminőségedet a szorongás, akkor érdemes lehet szakember segítségét kérned” – tanácsolja a Mélylevegő Projekt.
Ha pedig nem te vagy az érintett, hanem az egyik hozzátartozód vagy közeli ismerősöd küzd emetofóbiával, akkor azzal segíthetsz neki a legtöbbet, hogy a biztosítod őt támogatásodról és megértésedről. Máskülönben szégyellni és rejtegetni kezdi a problémáját, ez pedig csak méginkább megnehezíti, hogy szakértői segítséghez jusson.
Hogyan kezelik az emetofóbiát?
Mint sok mentális és szorongásos zavar esetében, az emetofóbia kezelésében is jó eredményeket lehet elérni a kognitív viselkedésterápiával. Ennek célja, hogy az érintett megtanulja felismerni, helyesen kezelni, valamint átkeretezni szorongáskeltő gondolatait.
A fóbiáknál gyakran használt módszer még az úgynevezett expozíciós terápia is. Ennek lényege, hogy szembesítik a pácienst a félelme tárgyával (például képeken és videókon keresztül), illetve olyan helyzetekbe helyezik őt, amelyek kiváltják a szorongást. Egy emetofóbiást például addig pörgetnek, amíg el nem szédül és hányingere nem lesz. A cél, hogy az érintett biztonságos környezetben megtapasztalja, hogy „még a legfélelmetesebb helyzet is túlélhető”.
A fentieken kívül a relaxációs és légzőgyakorlatok is jó szolgálatot tehetnek, segíthetnek ugyanis csökkenteni a szorongás mértékét, illetve visszaadhatják továbbá a kontroll érzését. A nagyon erős szorongás és pánik enyhítése céljából pedig gyógyszeres kezelést is előírhat a szakember.
