Integrált terápiás intézetek létrehozását szorgalmazza a kábítószerügyi eseti bizottság

Pécs, 2007. május 9. (MTI) - A szenvedélybetegségek kezelésének teljes vertikumát felölelő integrált terápiás intézet létrehozását tartja szükségesnek az összes megyeszékhelyen az Országgyűlés Kábítószerügyi Eseti Bizottsága - mondta Winkfein Csaba, a grémium szocialista elnöke szerdán Pécsett az MTI-nek.

Októberre elkészülő jelentésünkben is megfogalmazzuk majd: kívánatosnak tartjuk, hogy a jövőben a drogambulanciák mellett minden megyeszékhelyen működjön olyan intézet, amely a gyógyításon túl a megelőzésre, a rehabilitációra és a reszocializációra egyaránt nagy gondot fordít - közölte a politikus a bizottság baranyai megyeszékhelyen tartott kihelyezett ülésén.

Indoklása szerint az integrált intézetek a gyógyítás megkezdésétől a munkaerőpiacra való visszatérésig segítenek az érintetteknek, ez pedig nagymértékben növeli a programok sikerét, az abban dolgozó szakemberek eredményességét.

Az elnök utalt rá: a parlament által ez év elején létrehozott nyolctagú eseti bizottság feladata a nemzeti drogstratégiával összefüggő eddigi eredmények vizsgálata, és október közepéig a továbblépéssel kapcsolatos javaslatok megfogalmazása.

Winkfein Csaba beszámolt arról, hogy a grémium már több ülésen értékelte az eddig végzett munkát, kihelyezett üléseken pedig a gyakorlatban tanulmányozza az intézményi hálózat működését.

Dombrádi Zita, a pécsi Deviancia Prevenciós Központ szakmai vezetője arról tájékoztatott, hogy a bizottság tagjai az Integrált Drogterápiás Intézet pécsváradi és pécsi otthonait keresték fel és elismerően nyilatkoztak az ott folyó szakmai munkáról.

Megjegyezte: a Baranya Megyei Önkormányzathoz tartozó Integrált Drogterápiás Intézet 50-60 szakemberrel hat különböző intézményt, továbbá védett szállásokat és munkahelyeket tart fenn szenvedélybetegeknek. Ezzel a szenvedélybetegségek kezelésének teljes vertikumát lefedik.

A vezető rámutatott: drogambulanciájukban 2005-ben 750, tavaly már 1.150 drogfogyasztót kezeltek. Ez nem feltétlenül a fogyasztók számának növekedését jelenti, inkább azt, hogy programjaikkal egyre több érintettet szólítanak meg, akik felismerik: a gyógyuláshoz szükségük van segítségre.

A bizottsági ülésen elhangzott, hogy Magyarországon 25 ezerre becsülik a kábítószer szempontjából "problémás" emberek számát, tíz százalékukat függőséggel kezelték, vagy kezelik. Az alkoholfüggőket 600-700 ezerre becsülik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Hazánk nagyobb részén erősen felhős vagy borult idő várható, és az ország nyugati felén, kétharmadán többfelé várható eső. Az északkeleti, keleti tájakon továbbra is szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet, arrafelé csapadék sem valószínű. Ahol kiszakad a felhőzet, párássá válhat a levegő, foltokban köd képződhet, melyből szitálás előfordulhat. Az északias szél néhol megélénkül. Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között valószínű, a legalacsonyabb értékeket az északi, északkeleti kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken mérhetjük. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra