Hogyan hat szervezetünkre az alkoholfogyasztás?

Az, hogy mennyit és milyen gyakran iszunk - nem az alkalmanként fogyasztott átlagos alkoholmennyiségről van szó - befolyásolja a különböző okokból bekövetkező halálesetek kockázatát, a Nemzeti Egészségügyi Intézet új tanulmánya szerint.

"Összességében az eredményeink hangsúlyozzák a mértékletesség fontosságát. Aláhúzzák az ivási szokások megfigyelésének fontosságát az alkohollal összefüggő egészségi állapotok vizsgálata során" - mondta Ting-Kai Li a Nemzeti Egészségügyi Intézet alkoholizmussal foglalkozó részlegének igazgatója.

Rosalind A. Breslow, a járványügyi és megelőzési kutatórészleg munkatársa, illetve Barry I. Graubard, a Nemzeti Rákintézet statisztikusa egy 1988-as nemzeti egészségügyi szűrés eredményeit tanulmányozták. A résztvevő közel 44 ezer embernek csaknem a fele rendszeres alkoholfogyasztónak minősítette magát, akik legalább 12 alkalommal ittak az előző évben. 2002 végére több mint 2500-an meghaltak közülük. Breslow és Graubard összehasonlította e haláleseteket az alkoholfogyasztási szokásokkal. Eredményeikről az Alcoholism: Clinical and Experimental Research márciusi számában számolnak be.

A kutatók azt találták, hogy a férfiaknál az alkoholfogyasztás gyakorisága és mennyisége ellentétes hatással van a keringési megbetegedések miatt bekövetkező halálozásra. Akik egy alkalommal ötnél több italt döntenek magukba, 30 százalékkal nagyobb eséllyel halnak meg szívbetegségben, mint azok, akik beérik egy adaggal. A mennyiséget férfiak esetében összefüggésbe hozzák a rákos megbetegedésekkel is. Másfelől viszont a gyakoriság épp ellenező hatással van a szívbetegségekre.

Akik legalább 120 alkalommal fogyasztottak alkoholt egy évben, 20 százalékkal kisebb valószínűséggel lettek szívbetegek, mint azok, akik csak 1-36 alkalommal tettek így. A szóban forgó tanulmány nem foglalkozik az okok feltárásával. Nők esetében a gyakori alkoholfogyasztás jelentősen növelte a rákos megbetegedések kockázatát, a mennyiség növekedésével pedig növekedett a halálozási arány, betegségtől függetlenül.

Korábbi tanulmányok már kapcsolatba hozták a visszafogott alkoholfogyasztást a keringési betegségekből bekövetkező halálozás csökkenésével, a nagymértékű ivást pedig a halálozás növekedésével. Ezek a tanulmányok tipikusan az egyén átlagos fogyasztását mérték fel. Breslow szerint annak az a hátránya, hogy nem tesz különbséget azok között, akik ritkábban isznak de sokat, és akik gyakran isznak, de keveset. Breslowék tanulmánya az első, amely vizsgálja mind a gyakoriságot, mind a mennyiséget.

A kutatók megjegyezték, hogy a férfiaknak nem tanácsos napi két italnál, a nőknek napi egy italnál többet fogyasztani. A nők szervezetében általában kevesebb a víz, ezért ugyanannyi alkohol elfogyasztása után a nők véralkohol-szintje magasabb értéket mutat, mint a férfiaké.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +9 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően estétől a legtöbb helyen kiderül az ég. Estig főként a nyugati, délnyugati határ közelében helyenként zápor előfordulhat, éjszaka csapadék nem lesz. Az északnyugati, északi szél átmenetileg veszít erejéből, majd előbb a Dunántúlon, hajnaltól a Bodrogközben is élénk széllökések kísérhetik, sőt reggel nyugaton már erős lökések is előfordulhatnak.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 15 fok között valószínű, a szeles Dunántúlon lesz a legenyhébb, a szélvédett északi völgyekben a leghidegebb a hajnal. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?