Hamarosan a mozgás helyett is pirulákat szedhetünk

A testmozgásnak számos jótékony hatása van a szervezetre. Az egyik az, hogy jelentősen javíthatja a depressziósok vagy a rosszkedvű emberek hangulatát. A hatás azonban hamarosan tabletta formájában is elérhető lesz.

Az egyesült államokbeli Yale Egyetem kutatói egereken végzett kísérletekkel vizsgálták azt a kémiai anyagot, amely a mozgás során termelődik a szervezetben, és amely jelentősek képes javítani a hangulatot.

Az összefüggés a mozgásban gazdag életmód és a jó hangulat között már régóta ismert a kutatók számára, most azonban az agy egyik területére, a hippokampuszra koncentráltak, arra az egységre, amely a többi mellett az emlékezet működésében és a térbeli tájékozódásban is szerepet játszik.

Működésének vizsgálatától azt várják a kutatók, hogy hatékonyabb gyógyszereket tudnak majd előállítani a depresszió kezelésére.

A vizsgálatok során azt is megpróbálták kideríteni, hogy melyek azok a gének, amelyek mozgáskor a legaktívabbak az agyban.

A kutatásnak máris vannak kritikusai, akik azt állítják: egészen más hatással van az emberekre a mozgás és a gyógyszeres kezelés, a kettőt nem lehet sem összehasonlítani, sem egymással kiváltani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +10 °C

Napos idő várható általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel, és főként a nyugati, délnyugati határ közelében helyenként zápor, kis eséllyel esetleg egy-egy zivatar is előfordulhat. Napközben ismét többfelé megélénkül az északias szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére 10 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?