Hagyd abba és nyersz!

"Hagyd abba és nyersz" címmel dohányzásellenes nyereményjátékot indít útjára a népegészségügyi szolgálat Észak-magyarországi Regionális Intézete - jelentette be kedden Egerben az intézet vezetője.

Azok a dohányosok, akik vállalják, hogy öt héten át nem gyújtanak rá, 742 ezer forint értékű páros álomnyaralást nyerhetnek. Számítások szerint ugyanis napi két doboz cigaretta elfogyasztása esetén ennyi pénzt költ szenvedélyére egy évben egy házaspár - közölte Bodnár Judit.

A jelentkezéseket szeptember 25-ig várja a népegészségügyi szolgálat; a sorsolásra november 5-én kerül sor - tette hozzá.

Bodnár Judit hangsúlyozta, hogy az akcióval elsősorban a fiatalokat kívánják megcélozni. A dohányosok 80 százaléka ugyanis 30 éves kor alatt szokik rá a füstölésre.

Ugyancsak riasztó adat, hogy miközben 1995-ben még csupán a 18-24 éves korosztály 24 százaléka dohányzott, addig mára 42 százalékos lett ez az arány.

Ebben a helyzetben hirdette meg nyereményjátékát a népegészségügyi intézet, amelyen az álomnyaraláson kívül 371 ezer forint értékű kétszemélyes wellness utazást, illetve három, 20 ezer forint értékű parfüm vásárlási-utalványt is nyerhetnek a pályázók az egészségesebb élet mellett - mondta Bodnár Judit.

Hozzáfűzte: az öthetes időszakot nem véletlenül határozták meg.

A felmérések szerint, azoknak a dohányosoknak a 16-18 százaléka, akik legalább 4 hétig nem gyújtanak rá, végleg leszoknak - ismertette a statisztikai adatokat az igazgató asszony.

Magyarországon évente 28 ezren halnak meg a dohányzás következtében kialakuló betegségekben. Ez azt jelenti, hogy naponta 77 honfitársunk halálát okozza a dohányzás - mondta Bodnár Judit.

STOP

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Általában napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!