Fertőzés az oka az öngyilkosságnak?

Egy dán felmérés szerint azok a nők, akik megfertőződnek a Toxoplasma gondii nevű parazitával, nagyobb eséllyel követnek el öngyilkosságot.

Az című lapban megjelent tanulmány 45 ezer nő bevonásával készült, a kutatást a Maryland Egyetem Orvosi Karának pszichiátere, Teodor T. Postolache vezényelte le. A fenti parazita a toxoplazmózis nevű betegség kórokozója, mellyel könnyen megfertőződhet az, aki macskaürülékkel érintkezik, vagy nem eléggé átsült húst, illetve mosatlan zöldséget fogyaszt. Amint arról dr. Postolache beszámolt, még nincsenek közvetlen bizonyítékaik arra, hogy az öngyilkosságok számának megnövekedése és a fertőzés kialakulása között direkt összefüggés lenne, ám kutatásaik során számos erre utaló jelre bukkantak.

Nagyjából a világ népességének egyharmada fertőzött T. gondii parazitával, amely gyakran tünetmentesen van jelen az agysejtekben vagy az izmokban, és egy ideje összefüggésbe hozták egyes mentális betegségekkel, például a skizofréniával is. Mivel évente körülbelül egymillióan követnek el öngyilkosságot, és másik tízmillióan kísérelnek meg önkezükkel véget vetni életüknek, ha a mostani kutatás sikerrel zárul, számos feleslegesen kioltott emberéletet menthetnének meg a jövőben a szakemberek.

A vizsgálat során a kutatók 45 788 Dániában élő nő adatait vetették össze, akik 1992. május 15. és 1995. január 15. között adtak életet gyermeküknek. Valamennyi újszülöttnél megvizsgálták, hogy jelen vannak-e a T. gondii antitestek a szervezetükben, melyek születés után csupán három hónappal jelentkeznek, így akiknél ennél korábban kimutatható volt, ott bizonyára az anya volt fertőzött. Ez után a fertőzött anyákat nyomon követték, hogy közülük hányan követtek el később öngyilkosságot, és arra is kitértek, volt-e közöttük olyan, akinél már korábban is diagnosztizáltak valamilyen mentális betegséget.

Az eredmények azt mutatták, hogy a fertőzött nők körében másfélszer nagyobb eséllyel fordult elő öngyilkossági kísérlet, mint azoknál, akiknél nem volt jelen a fertőzés a szervezetükben, és minél nagyobb számban fordultak elő T. gondii antitestek az illető nőben, annál nagyobb lett az esélye az öngyilkosságnak, ráadásul ezek az esetek többnyire erőszakos módon történtek, például fegyverrel, éles tárgyakkal vagy magas helyekről történő leugrással. A kórtörténetben előforduló mentális betegségek nem befolyásolták az eredményeket.

Dr. Postolache mindezek ellenére hangsúlyozta, hogy a parazita jelenléte és az öngyilkosságok számának megemelkedése közötti kapcsolatok tanulmányozásához még további vizsgálatok szükségesek, és a jövőben szélesebb körben tervezik levezényelni a kutatást, hiszen a mostani tanulmányban nem szerepeltek sem férfiak, sem gyermektelen nők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +1 °C

Csapadékmentes, de zömmel felhős idő várható. Az északkeleti szél veszít erejéből.Késő estére 3 és 9 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem várható fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!