Felnőttkorban üthet vissza, ha sokat eszik egy gyerek

A serdülő- és felnőttkori étkezési zavarokkal is összefüggésbe hozták a gyermekkori nagy étvágyat.

Nagyobb valószínűséggel küzd serdülő-, majd felnőttkorában evészavarral, aki már gyermekként túl sokat eszik – számol be a University College London és a rotterdami Erasmus Egyetem közös kutatásának eredményeiről a MedicalXPress. A tanulmány 3670 brit és holland fiatal adatait vizsgálva jutott erre a következtetésre.

éhes gyerek
Több felnőttkori evészavar hátterében is a gyermekkori túlzott étvágy állhat. Fotó: Getty Images

A lassabb evés védelmet nyújthat

A kutatók azt találták, hogy ha egy gyereknek 4-5 éves korában különösen magas az evés iránti késztetése, akkor 12-14 évesen nagyobb valószínűséggel jelentkeznek nála különféle evészavarral összefüggő tünetek. Egyúttal azt is megállapították, hogy a lassabb evés és a gyorsabb jóllakottságérzés a korai gyermekkorban védelmet nyújthat az étkezési zavarok bizonyos későbbi tüneteinek kialakulása ellen.

"Bár tanulmányunk nem tudja bizonyítani az ok-okozati összefüggést, eredményeink arra utalnak, hogy az ételingerekre való érzékenység az egyik hajlamosító kockázati tényezője lehet a serdülőkori evészavar tünetei kialakulásának" – mondta el a portálnak Dr. Ivonne Derks. A kutatás társszerzője ugyanakkor hozzátette: "az ételre való nagyfokú érzékenység azonban normális és gyakori viselkedés is, és inkább csak egy lehetséges kockázati tényezőnek kell tekinteni a sok közül, mint olyannak, ami miatt a szülőknek aggódniuk kellene."

A pszichés alapú táplálkozási zavarok egyre több embert érintenek. Íme a leggyakoribb tünetek

"Bár az étvágynak az elhízás kialakulásában játszott szerepét már évtizedek óta vizsgálják, ez az első olyan tanulmány, amely átfogóan vizsgálja az étvágyra jellemző tulajdonságok szerepét az evészavar tüneteinek kialakulásában" – állítja Dr. Clare Llewellyn, a tanulmány másik szerzője.

A kutatók szerint az étkezési zavarokat nehezebb lehet hatékonyan kezelni, ha egyszer már kialakultak, ezért jobb, ha a megelőzésre helyezzük a hangsúlyt. A korai életkorban jelentkező kockázati tényezők azonosításával végzett munkájuk célja tehát, hogy támogassák a lehetséges megelőzési stratégiák kidolgozását. Ezek közé tartozhat például a nagyobb kockázatnak kitett gyermekek támogatása. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

A változóan felhős időt követően hajnalban északnyugat felől szakadozottabb frontális felhőzet érkezik. A nappali csapadékgócok estére megszűnnek, de az időszak második felében az északi, északnyugati tájakon kialakulhat néhol kisebb eső, zápor. A légmozgás mindenhol mérséklődik, legyengül, sőt többfelé szélcsend várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?