Évek óta nem csökken a dohányzók aránya Amerikában

Washington, 2007. november 13. (MTI) - A korábbi folyamatosan csökkenő tendencia megállt, immár három éve nem csökken a dohányzók aránya Amerikában.

Elemzők szerint a magyarázat a dohányipar agresszív marketingkampánya, valamint az egészségügyi ellenkampány lanyhulása.

Hét évi egyenletes zsugorodás után 2004-ben megállt a dohányzók arányának csökkenése és 21 százalékon állapodott meg az országos betegségkezelési és -megelőzési központ (CDC) adatai szerint.

A dohányipar reklámköltségei 1998 és 2005 között csaknem megkétszereződtek, 7 milliárdról 13 milliárd dollárra nőttek. A dohányzásellenes megelőzési kampányra fordított pénzek viszont 2002 és 2006 között mintegy ötödével csökkentek.

Matt McKenna, a CDC-ben a dohányzás visszaszorítását célzó erőfeszítések irányítója kifejtette, hogy a hatásos ellenkampány emberek tízezreinek életét mentheti meg. Az Egyesült Államokban évente 438 ezren halnak meg dohányzás miatt, és ennél hússzor többen szenvednek valamilyen, dohányzáshoz kapcsolódó betegségben. Rámutatott: az évtizedekkel korábbinál jóval alacsonyabb szint ellenére továbbra is a dohányzás az a "tevékenység", amelynek visszaszorításával a legtöbb emberélet menthető meg.

Az Egyesült Államokban a dohányzás addig töretlen "karrierje" 1964-ben szakadt meg, amikor az országos tisztifőorvos híres tanulmányában kimutatta: a cigarettázás tüdőrákot okoz. Akkor még a felnőtt lakosság 42 százaléka dohányzott. Azóta, néhány átmeneti periódustól eltekintve, a cigarettázás népszerűsége mind csökkent, 1997 és 2004 között például 24,7-ről 20,9 százalékra esett a dohányzók aránya. Három éve viszont megállt ez az apadás.

A legkevesebben Kaliforniában füstölnek, ahol az országos átlaggal szemben az utóbbi években is csökkent a cigarettázók aránya a felnőtt lakosság körében, 2004 és 2006 között például 14,6-ról 13,3 százalékra. A nyugati szövetségi államban, ahol különösen magas a dohányárukat sújtó adó, idén 77 millió dollárt fordítanak iskolai megelőzési programokra.

(MTI-Panoráma - Hofer László, Washington)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +8 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően jobbára derült vagy gyengén felhős lesz az ég. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt lesz, de északkeleten még lehetnek élénk lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12 fok között valószínű. A hét folyamán ismét már-már nyáriasra fordul az időjárás, fronthatás nem várható ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?