Esendő és boldogtalan negyvenesek

Negyvennégy évesen a legnagyobb a depresszió kockázata.

Ezt állítja amerikai kutatók tanulmánya a Social Science and Medicine szaklapban.

Nyolcvan országból két millió ember adatait összegezve azt találták, hogy a fiatalabbak és idősebbek közt alacsonyabb a depresszió kockázata, a középkorúak között pedig a legmagasabb férfiaknál és nőknél egyaránt.

A világ minden részén a negyveneseknél csúcsosodik ki a depresszió kockázata függetlenül attól, hogy nők, vagy férfiak, házasságban élnek, vagy egyedül, gazdagon, vagy szegényen, gyerekekkel, vagy gyermektelenül - tájékoztatta a brit közszolgálati televízió tudósítóját Andrew Oswald , a kutatás egyik vezetője.

Az egyetlen ország, ahol a legesendőbbek között nemek szerinti korkülönbség van, az Egyesült Államok, ahol a nők közül a 40 körüliek a legboldogtalanabbnak, a férfiak között pedig az 50 évesek.

Az okokat csak találgatják a kutatók is. Az egyik lehetőség, hogy negyvenes éveikre az emberek alkalmazkodnak erősségeikhez és gyengéikhez, elfojtják megvalósíthatatlannak vélt vágyaikat. A kortársak egyre gyakoribb halálozásával azonban megtanulják értékelni fennmaradó éveiket.

Oswald szerint a mentális egészség lejtmenete nem egyetlen évet érint, hanem éveken át tart és a legtöbb ember csak az ötvenes éveiben kezd újra felemelkedni.

Bíztató azonban, hogy amennyiben valaki megéri a 70 évet és fizikailag jó állapotban marad, akkor ugyanolyan boldog és mentális egészsége is ugyanolyan jó, mint egy 20 évesé - állítja Oswald. Talán önmagában az a tudat, hogy a középkorúak krízise teljesen normális, segítheti a nehéz szakasz egyéni túlélését.

A kutatást Oswald, a University of Warwick közgazdásza a Dartmouth College munkatársaival közösen végezte.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +10 °C

Napos, többnyire száraz idő várható általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel, de főként a nyugati, délnyugati határ közelében helyenként zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar is előfordulhat. Napközben nagy területen megélénkül az északias szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között alakul. Késő estére 10 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?