Ennyi embernek még sosem sikerült egyszerre

Csaknem 165 ezren szoktak le a dohányzásról Angliában az Országos Egészségügyi Szolgálat segítségével (NHS) a múlt nyáron, amikor a zárt nyilvános helyeken betiltották a cigarettázást.

Ez azt jelenti, hogy 28 százalékkal nőtt a dohányzást abbahagyók száma 2006-hoz képest, amikor 128 868-an szoktak le (bár 2005-ben a számuk magasabb volt: 142 188) - derült ki a brit statisztikai hivatal jelentéséből.

Noha ezek az adatok csak azokra vonatkoznak, akik az NHS leszokást segítő programjával hagytak fel a dohányzással (tehát azokra nem, akiknek más módszerrel sikerült), beszédesek, mert ezek az első ilyen irányú adatok a tavaly nyári tiltás óta. Egészen pontosan a 2007 áprilisa és szeptembere közti időszakra vonatkoznak - olvasható a BBC News honlapján. A jelentés szerint a leszokásban a Champix nevű filmtabletta volt a leghatékonyabb.

Szintén érdekes adat, hogy Nagy-Britanniában a dohányeladás csaknem 11 százalékkal csökkent 2007 júliusára az egy évvel korábbihoz képest, bár nem tudni, hogy ez a tendencia tartós-e.

A dohányzás társadalmi mértékének csökkenése már a tiltás előtt is megfigyelhető volt: 2006-ban a lakosságnak már csak a 22 százaléka volt dohányos a legutóbbi adatok szerint, ami a legkisebb arány azóta, hogy hivatalos statisztika készül erről.

"Ezek az adatok megerősítik, hogy a dohányzás elleni kampányba ölt 56 milliárd font tavaly egyáltalán nem veszett kárba" - mondta Dawn Primarolo brit közegészségügyi miniszter. Dohányzásról leszokottnak azok számítanak, akik önszántukból nem gyújtanak rá a kezelés után négy héttel sem.

STOP

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +10 °C

Napos, többnyire száraz idő várható általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel, de főként a nyugati, délnyugati határ közelében helyenként zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar is előfordulhat. Napközben nagy területen megélénkül az északias szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között alakul. Késő estére 10 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?