Egyenes út a függőséghez: nagyobb töménység, nagyobb kiszerelés

Egyre súlyosabb problémát okoz Nagy-Britanniában a túlzott alkoholfogyasztást. Sokan ezt azzal magyarázzák, hogy az elmúlt években egyszerre emelkedett az italok alkoholtartalma és a kiszerelések nagysága.

A 60 millió lakosú szigetországban csaknem 13 millió felnőttet fenyeget valamilyen egészségi probléma, mert több alkoholt fogyaszt az ajánlottál. Úgy tűnik, a britekben még nem tudatosodott, hogy manapság az italok alkoholtartalma magasabb, ráadásul nagyobb kiszerelésben szerezhetők be.

A borok alkoholtartalma 1978 óta 9 százalékról 12,5 százalékra emelkedett. Épp ezért a brit statisztikai hivatal szerint az italokból kevesebbet kellene fogyasztani, mint 30 éve.

A szigetországban előszeretettel mérik az alkoholmennyiséget egységekben. De míg korábban egy kis pohár bor egy egységnek felelt meg, mára a legkisebb adag is legalább másfél egységet jelent, egy nagy pohár pedig - és Nagy-Britanniában egyre nagyobbak a poharak - már három egység alkoholt juttat a szervezetbe.

A férfiaknak egy hét alatt nem ajánlatos 21-nél több egység alkoholt elfogyasztaniuk, a nőknek pedig legfeljebb 14 egység javallott. A szakemberek már veszélyesnek tartják, ha egy férfi hét nap alatt 22-50, egy nő pedig 15-35 egység alkoholt fogyaszt. Az e feletti mennyiség pedig már különösen romboló hatású.

A statisztikai hivatal ezért azt sürgeti, hogy készítsenek mihamarabb új táblázatot az ajánlott mennyiségekről, a legtöbb kocsmában ugyanis már nem 125 milliliteres poharakban adják a bort, hanem 175 milliliteresekben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +10 °C

Napos, többnyire száraz idő várható általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel, de főként a nyugati, délnyugati határ közelében helyenként zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar is előfordulhat. Napközben nagy területen megélénkül az északias szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között alakul. Késő estére 10 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?