"egy arra járó ember levágott a kötélről"

Kétszáz kilométeres gyalogúton tér vissza az alkoholizmusából kigyógyult sároseperjesi hajléktalan (Presov) férfi az alkoholelvonó intézetbe, hogy ott ünnepelje meg ötvenedik születésnapját.

Anton Michalík hétfőn sajtótájékoztatón mondta el az újságíróknak, mennyire hálás az orvosoknak, akiknek köszönhetően 2006 januárjától egyetlen korty alkohol sem ment le a torkán. A tizenhat éve hajléktalan, jelenleg menhelyen lakó kőműves előadta, hogy évekkel ezelőtt az italozás miatt kellett megválnia a családjától. Több öngyilkossági kísérletéről is beszámolt.

Elmondta: legutóbb egy Kassa melletti erdőben akasztotta fel magát, ahol egy teljes éjszakán át úgy lógott a kötélen, hogy csak a lábujjhegye érte a földet. "De mert Istennek tervei vannak velem, egy arra járó ember levágott a kötélről" - mondta. Akkor hálából Bártfáról gyalogolt el Pozsonyba, és a félezer kilométeres úton egy csöppnyi alkoholt sem ivott.

Most, hogy a napokban ötvenéves lesz, Sároseperjesről gyalog indul el a kétszáz kilométernyire fekvő sutói (Sútovo) elvonóba, ahol oly sokat segítettek neki az italozás leküzdésében. Szerinte azonban az alkoholizmus gyógyíthatatlan betegség, lehetetlen leszokni róla.

Anton Michalíknak egyébként saját, egy ideje elhanyagolt internetes honlapja is van, amelyet az előző szlovák kormány miniszterelnök-helyettese, Ivan Miklos adományából hozott létre, s azon gyalogos barangolásait, italozásait, valamint az itallal küzdő pokoljárását írta le. Az ilyen írásokat legszívesebben kötelező tantárggyá tenné, hadd okuljanak belőle a fiatalok.

A www.chodectono.sk webcímen bejegyzett honlap magyarra fordított címe egyébként www.gyalogtóni.sk .

STOP

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +9 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően estétől a legtöbb helyen kiderül az ég. Estig főként a nyugati, délnyugati határ közelében helyenként zápor előfordulhat, éjszaka csapadék nem lesz. Az északnyugati, északi szél átmenetileg veszít erejéből, majd előbb a Dunántúlon, hajnaltól a Bodrogközben is élénk széllökések kísérhetik, sőt reggel nyugaton már erős lökések is előfordulhatnak.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 15 fok között valószínű, a szeles Dunántúlon lesz a legenyhébb, a szélvédett északi völgyekben a leghidegebb a hajnal. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?