Dohányzásról leszoktató program

A Munkahelyi dohányzásról való leszokást segítő trénerképzés nevű program első foglalkozását szerdán, március 14.-én tartja dr. Urbán Róbert, az ELTE Személyiség és Egészségpszichológiai Tanszékének docense délelőtt 10 és 16:30 között Budapesten, a VI. kerület Izabella u. 46. sz. alatt. A képzés további "munkanapjai": március 21-én és április 4-én lesznek.

A leszoktató program három szakaszra bontható: a változtatásra való előkészület periódusára, a cigaretta letételének kiemelt napjára, valamint a dohánymentesség fenntartásának szakaszára.

A nemzetközi gyakorlatban már tesztelt elemeket tartalmazó program magasabb leszokási arányt ér el, mint az a kontroll-csoport, ahol a résztvevők nem kapnak szakszerű támogatást. Az egyéni foglalkozással szemben a csoportos program előnye, hogy a csoporttagok erős támaszt tudnak nyújtani egymásnak, ezért eredményesebbek, mint az önsegítő programok, értelemszerűen itt nagyobb a költséghatékonyság is.

Az otthoni munkára is nagymértékben alapozó programban kizárólag a leszokásra motivált személyek vesznek részt. A trénerek feladata, hogy fejlesszék a szenvedélybeteg egyének problémamegoldó készségét és az önkontroll stratégiáit. A dohányzást kiváltó helyzetekkel, ingerekkel való megküzdésre készítik fel őket, miközben erősítik a résztvevők motivációját a visszaesés megelőzésére, a végleges leszokás, a tartós "füstmentesség" elérésére. A stressz kezelésének egyszerű módszereit mutatják be a visszaesés megelőzése érdekében, segítséget nyújtanak a társas támasz kialakításában, ezért a dohányzást az általánosabb életmódváltozás-változtatás keretében tárgyalják - foglalja össze az OEFI ismertetője a program lényegét.

(MTI-Panoráma)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Polarizált fényterápia (PLT) sebgyógyulásban és kapcsolódó indikációkban: narratív áttekintés, evidenciaszintek és kutatási hiányok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Hazánk nagyobb részén erősen felhős vagy borult idő várható, és az ország nyugati felén, kétharmadán többfelé várható eső. Az északkeleti, keleti tájakon továbbra is szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet, arrafelé csapadék sem valószínű. Ahol kiszakad a felhőzet, párássá válhat a levegő, foltokban köd képződhet, melyből szitálás előfordulhat. Az északias szél néhol megélénkül. Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között valószínű, a legalacsonyabb értékeket az északi, északkeleti kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken mérhetjük. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra