Dohányzási tilalom Dániában is (2)

Dániában is tilos a dohányzás az összes munkahelyen, vendéglőben és minden egyéb nyilvános helyen szerdától.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezet (WHO) összesítése szerint Dánia öt éven belül már a huszadik európai ország, ahol megtiltják a dohányzást nyilvános helyen. A koppenhágai parlament törvényét azonban sokan bírálják. Gumiparagrafus, amely nyitva hagy sok kiskaput - mondják egészségügyi szakértők.

Kifogásolják például, hogy a 40 négyzetméternél kisebb alapterületű kocsmákban továbbra is lehet füstölni, sok helyet ezért gyorsan átalakítottak, hogy kibújjanak a törvény hatálya alól. A nyolc parlamenti frakció közül hét támogatásával elfogadott dohányzásellenes törvényt azonban a Folketing újra megtárgyalja két-három év múlva, amikor már összegyűlt elég tapasztalat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet felől tovább csökken a felhőzet, így általában derült, napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a déli határszélen lehetnek felhősebb területek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik erős széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!