Döbbenetes titkok a Lipótról - képekkel!

Egy fotográfus fedezte fel, hogy a már kiürített OPNI padlásán több mint száz éves - feltehetően az egykori elmebetegek által készített - graffitik találhatók. Az óriási, műemlékké nyilvánított főépület tetőterében majd minden tűzfalon szövegek, rajzok, amorf fejek és portrék találhatóak.

A főleg fejeket ábrázoló rajzok kora változó, de szinte az intézet 1868-as megnyitása óta folyamatosan vannak dátumozva. Nem ritkák a vakolatba vésett mementók, üzenetek, vagy komplett mondatok. Sőt, még németül írt hosszú feljegyzésekre is lehet bukkanni. Azon kívül, hogy hogyan került ez a rengeteg falfestmény a hatalmas épület padlására kérdés az is, hogy alkotóik kik voltak, és miért éppen ide, a lakatlan és sötét helyre jöttek fel rajzolni - magyarázta Hernád Géza fotográfus, a rajzok felfedezője. Géza a hihetetlen alkotásokra akkor lett figyelmes, amikor OPNI-t megörökítő sorozatán dolgozott. A fotográfus nemrégiben nyert Magyar Sajtófotó Nagydíjat Búcsú a Lipótmezőtől sorozatával, valamint a Pictures of the Year International nemzetközi pályázaton második helyezést ért el, most pedig a sorozat folytatásaként a padlásrajzokat fényképezi.

Bizarr alkotások bizarr környezetben

document.write('

Miért jártak ide a betegek?'); Az alkotások a bizarr környezetben és hangulatban még elképesztőbb látványt nyújtanak. A dolog varázsa még az is, hogy graffitiket -feltételezhetően - a Lipótmező egykori elmebetegei készítették titokban. A fotográfus elmondása szerint, amikor két évvel ezelőtt elkezdett a Lipóton fotózni, akkor még javában zajlott a kórházi nagyüzem, így a padlásra nem is merészkedett fel. Mint mesélte fotózta az ágyhoz szíjazott nénitől kezdve a dührohamos őrültig mindent, ami nem emberi, nem normális, és a zárt osztályról az emberek eszébe jut. Ám idővel rájött, hogy nincs értelme a szenvedést és a borzalmat megmutatni, ráadásul ezt megtették már sokan mások is előtte, így a képek a fiókba kerültek. Géza rájött: a Lipótban az lehet érdekes, amikor például egy fényképen sikerül megmutatni az őrültben az embert. Vagy ahogy képileg feltárja a Lipót szeparált világát és a hozzá tartozó embereket, rejtélyeket. Ehhez pedig idő kell, meg kell ismerkedni mindenkivel, tudni azt, hogyan nyílik meg valaki, és, hogy hol van a főépületi padlásfeljáró. A fotográfus részben ennek az időbefektetésnek is tulajdonítja sikerét a fotós pályázatokon, de mint mondta, nem a díj kedvéért kezdte el készíteni képeit, hanem mert valami megfogta a Lipótban.

Hihetetlen sorsok és történetek a tébolydában

document.write('

Mi rejlik még itt?'); A legérdekesebb Géza szerint megismerni és megtalálni volt azokat az embereket, akik a Lipótot jelentik. Joli nénit, aki főnővér volt, és nyugdíjazása után is az OPNI egyik szolgálati lakásában lakott. Istvánt, aki az intézetben született és nőtt fel, édesanyja pedig az itt működő gyermekpszichiátrián dolgozott. Az ötvenhárom éves férfi most is a pszichiátria egyik szolgálati lakásában él. Anyja halála után pedig maga is depressziós lett és kezelésekre szorult. De Géza ott jártunkkor barátian üdvözölte Tivadart is az egyik díjnyertes képének főszereplőjét. Az idős férfi negyven évig volt az OPNI-ban sofőr és miután nyugdíjazták, akkor sem hagyta ott az intézetet. Birtokba vette az évtizedek óta lezárt és üres medencét, az öltözőfülkékben szerszámoskamrát rendezett be. Feljár minden nap, gondozza a park területén lévő gyümölcsfákat és a növényeket - mindezt persze ingyen. Mint mesélte legutóbb egy havi nyugdíját költötte festékre, mert nem tudta nézni, ahogy a medence korlátai rozsdásodnak. Mégis keserédesek ezek a történetek, mert a Lipót sorsával kapcsolatban mindenki bizonytalan. Tavaly decemberben (épp Géza születésnapján) az intézet hivatalosan bezárt, és azóta biztonságiak őrzik. Még nem lehet tudni, hogy az ott lakó pár ember sorsa mi lesz, vagy az egész Lipótmezővel mi fog történni. Egy biztos, amíg medence lesz, addig Tivadar is, amíg Lipót, addig István is, és amíg ilyen mély emberi sorsok vannak az egykori tébolydában addig Hernád Géza is "feljár" fényképezni.

Szerző: Havas Péter Gergő | egyéb írások a szerzőtől

STOP

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +9 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően estétől a legtöbb helyen kiderül az ég. Estig főként a nyugati, délnyugati határ közelében helyenként zápor előfordulhat, éjszaka csapadék nem lesz. Az északnyugati, északi szél átmenetileg veszít erejéből, majd előbb a Dunántúlon, hajnaltól a Bodrogközben is élénk széllökések kísérhetik, sőt reggel nyugaton már erős lökések is előfordulhatnak.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 15 fok között valószínű, a szeles Dunántúlon lesz a legenyhébb, a szélvédett északi völgyekben a leghidegebb a hajnal. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?