Az önkontroll-készletünk hamar kimerül

Azt mondják, hogy a kábítószerfogyasztás, a bűnözés, az elhízás mind egy tőröl fakad: nem tud uralkodni magán az ember, enged a kísértésnek. Miért is nem bír uralkodni az ösztönös késztetésein?

A válasz:

Korlátozott az önkontroll-kapacitása az embernek. És minden egyes esemény, amely önfegyelmet kíván meg tőlünk, ebből a kapacitásból merít, és - természetesen - csökkenti azt.

Ezért aztán, ha valaki diétázik, illetve fogyókúrázik, elég hamar kifogy az önuralom készletéből. És nem képes ugyanolyan önfegyelmet tanusítani más téren: például a tanulásban.

Vagyis amikor éppen kimerítettük az önkontroll-tartalékainkat, akkor kevéssé tudjuk a viselkedésünket ellenőrizni.

Ilyenkor kezd el a fogyókúrázó csokoládét enni, a vizsgára készülő tévét nézni.

A Toronto Egyetem kutatói beszámolnak a Psychological Science (Pszichológiatudomány) című folyóirat novemberben megjelenő számában a témára vonatkozó kísérleteikről.

A kísérlet résztvevőit egy, az érzelmeket erősen felkavaró film megnézése előtt arra kérték, hogy fojtsák el az érzelmeiket: ne sírjanak, ne érzékenyüljenek el. Azt, hogy ez mennyire sikerült nekik, egy skálán 1 - 9 értékkel jelölték.

Majd ezt követően olyan feladatot kaptak, hogy a képernyőn egy bizonyos színnel, mondjuk pirossal kiírt szín (mondjuk zöld) megjelenésekor ne azt mondják hangosan, ami olvasnak, vagyis ne zöldet mondjanak, hanem azt a színt, amivel az olvasott szöveg meg van jelenítve, tehát mondjanak pirosat, bár zöldet olvasnak... Ez a feladat nagy önkontrollt kíván meg.

Úgy találták, hogy azok a személyek, akik elfojtották előzőleg az érzelmeiket, rosszabbul teljesítették a feladatokat. Ami arra utal, hogy kimerítették az önkontroll-tartalékaikat.

Elektro-enkefalográffal végzett vizsgálat megerősítette a feltevéseiket. Amikor egy embert eltérítenek a szándékától (ez esetben: a szót akarja felolvasni, nem pedig a színt megmondani, amivel a szöveg írva van), megnövekszik az agyi aktivitás a homloki lebenyben. Ez az agyterület hivatott arra, hogy figyelmeztessen: letértünk a helyes útról.

Azoknál a személyeknél, akik erősen uralkodtak az érzelmeiken a filmvetítés alatt, gyengébb agyi aktivitást észleltek a kutatók a feladatmegoldásoknál.

Vagyis az előző igénybevétel csökkentette a következő feladatnál az önkontroll hatékonyságát. (Psychological Science)

fuggetlen.hu

(2007.10.12. 11:07)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +4 °C

Némileg csökken a felhőzet, de sokfelé marad a felhős idő. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél időnként megélénkül.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 fok között várható, de a kevésbé felhős tájakon gyenge fagy is lehet. Az ország nagy részén nem vonul át markáns front,

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Felismered, melyik állat orrát látod a képeken? Nem is olyan egyszerű, mint hinnéd Szerinted elég egy állat orrát látnod ahhoz, hogy megmondd, milyen faj szerepel a képen? Most letesztelheted magadat legújabb állatfelismerő játékunkban!
kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!