Autisták találkozója

London, 2007. augusztus 22. (MTI) - Az angliai Radstockban immár harmadik alkalommal jöttek össze találkozóra augusztusban angol és amerikai autisták.

Az utóbbi években mindkét országban több autista szervezet jött létre. Céljuk, hogy elfogadtassák magukat "normális" embereknek, akik nem alacsonyabb rendűek, nem betegek, és nem tekinthetők fogyatékosnak sem.

"Az autistát egy másik emberi variánsnak tartom. Ezzel együtt igaz, hogy mások különbözőnek tekinthetnek bennünket, másképp viselkedünk és ebben lehet diszkriminációs kockázat. Például egy állásinterjúnál lehetnek nagyszerű referenciáink, de ha nem tudunk a kérdező szemébe nézni, valószínűleg nem mi kapjuk meg az állást" - mondta el a találkozó egyik résztvevője a Corriere della Sera című olasz napilapnak.

Egy másik azt sérelmezte, hogy már-már gyilkosságokat is az autizmus számlájára írnak, mint ahogyan ez megtörtént a virginiai egyetemen történt vérfürdő után.

"Mi is olyanok vagyunk, mint mások. Vannak közöttünk jók és rosszak, ugyanazok az erkölcsi normáink és a büntetéstől való félelmeink" - tette hozzá.

Az angliai AFF-nek (Autist Freedom Front) 20 ezer tagja van. A szervezet nem akar hallani gyógyszerekről, preventív programokról, bizonyos zavaraikkal kapcsolatos genetikai kutatásokról, és főleg nem a születés előtti diagnózisokról, a genetikai szelekcióról. Csak a megismerést és a párbeszédet tartja a járható útnak.

A nemzetközi Autism Network és az AFF az internet által biztosított "szabad levegőt" használja ki, ahol lehet dialógust folytatni közvetlen érintkezés nélkül. A Front a hálón pólókat is kínál a következő feliratokkal: "Ember vagyok, nem rejtély", "Az, hogy nem sikerül beszélnem, nem jelenti azt, hogy nincs mondanivalóm".

Radstockban nem fogadtak külső szakembert. Autisták csinálták az összejövetelt autistákért. Garantálták a csendet annak, aki csendet akart, senki sem volt köteles bemutatkozni, vagy másokkal ismerkedni, tilos minden "szocializálási" kísérlet. Nem véletlen, hogy a találkozó elnevezése Autscape ("autista vészkijárat") volt.

(MTI-Panoráma)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

Általában derült, napos időre számíthatunk, de a déli határszélen lehetnek felhősebb területek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik erős széllökések.A hőmérséklet késő este 4 és 11 fok között alakul. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!