Alkoholfüggőkön is segít az epilepszia elleni gyógyszer

Egy epilepsziarohamok és migrén kezelésére alkalmazott gyógyszer alkalmas lehet az alkoholfüggőség csökkentésének elősegítésére is a Journal of American Medical Association (JAMA) című amerikai orvostudományi szakfolyóiratban a héten megjelent tanulmány szerint.

Az epilepsziagyógyszert szedő páciensek sokkal inkább tudják csökkenteni alkoholfogyasztásukat és több napon át képesek józanok maradni - állapítja meg a tanulmány. "Ez olyan gyógyszer, amelyet a háziorvos (az Egyesült Államokban) az alkoholbetegeknek is felírhat, azaz saját megszokott környezetükben kezelhetők lennének, ahelyett, hogy ott kellene hagyni a munkájukat és a családjukat, hogy detoxikálóintézményekben kezeltessék magukat, mint ahogyan ez gyakran történik" - kommentálta az értesülést Bankole Johnson, a charlottesville-i Virginia Egyetem professzora, a tanulmány szerzője.

A kutatás során 371 alkoholbeteget figyeltek meg tizennégy héten át. A csoport fele naponta 300 mg-ot kapott a gyógyszerből, a többiek placebót kaptak. Valamennyiüket felszólították alkoholfogyasztásuk csökkentésére. A kísérletben résztvevők elmondták, hogy korábban minden harminc napból 24 napon át, azaz az adott időszak 80 százalékában jelentős mennyiségű alkoholt ittak, és csak havi három napon át voltak valóban józanok. A program végén a páciensek csak a vizsgált időszak 20 százalékában fogyasztottak alkoholt, és havi 16-17 napon át maradtak józanok.

Az összes páciens esetében javulást tapasztaltak, de a gyógyszerrel kezeltek esetében négyszeres volt az esély a napi alkoholfogyasztás mérséklésére, és háromszor nagyobb volt az esély az olyan napok számának csökkentésére, amikor sokat ittak. Kétszeresére nőtt az esély az olyan napok számának növelésére is, amikor teljesen józanok voltak.

Johnson professzor szerint az alkoholbetegek kezelésére már empirikusan használt szer vélhetően azáltal csökkenti az alkoholszükségletet, hogy kezeli a hosszú ideig tartó italozás miatt károsult neurotranszmitterekben (ingerületközvetítő molekulákban) kialakult rendellenességet. A páciensek mellékhatásokról, így tompultság érzéséről, fáradtságról, koncentrálási nehézségekről és fejfájásról is beszámoltak, de a kutatók szerint ezek a mellékhatások jelentéktelenebbek, mint az alkoholfüggés kezelésére használt klasszikus gyógyszerek esetében.

A kutatók szerint az alkoholizmus évente 85 ezer ember halálát okozza az Egyesült Államokban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!