Az élet kései szakaszában fellépő depresszió gyakori betegség. A kórfolyamatról, a diagnózis és kezelés módjairól a New England Journal of Medicine tavaly novemberi számában dr. Jürgen Unützer, a Washingtoni Egyetem Pszichiátriai és Viselkedéstudományi Intézetének munkatársa írt az orvosi gyakorlat számára összefoglalót.
A 65 évesnél idősebbek több mint 10 százaléka szenved hangulati zavarban. Nőknél, idült álmatlanságban szenvedőknél és lelkileg terhelő élethelyzetekben (például gyászban) a betegség gyakoribb. Dr. Unützer közleménye nyomatékkal hívja fel a figyelmet, hogy az orvosok sokszor nem tulajdonítanak jelentőséget a kérdésnek, a panaszok közvetettek, és az amúgy meglevő szervi betegségek súlyosbodásáról szólnak. A depressziót maga a beteg ritkán ismeri fel. Az idős ember egyébként is hajlamos a társadalmi és szociális izolációra, mind kevesebb emberrel tart kapcsolatot, túlérzékennyé válik, érdeklődése beszűkül, nem jár el otthonról. Mindezt a depresszió súlyosbítja.
A betegség egykönnyen fölfedhető, hiszen a körzeti rendelőben is használható, egyszerű kérdőív áll rendelkezésre, amit a beteg az orvos vagy asszisztens segítségével tölthet ki.
Az alapellátás számára számos ún. antidepresszáns gyógyszer áll rendelkezésre, de a gyógyszeres kezelés helyett vagy azzal együttesen pszichoterápiás módszerek is használatosak. Ezek azonban már a pszichiáter szakorvosok tevékenységi körébe tartoznak. Hasonlóképp az "elektrosokk" kezelés is. Ez a speciális eljárás a gyógyszeres és/vagy pszichoterápiára nem reagáló, vagy súlyos esetekben lehet hasznos.
Dr. Unützer szerint pszichiáter elé való az a beteg, akin egy vagy két gyógyszerrel való 2-3 hónapos kezelés eredménytelen, vagy öngyilkossági hajlam áll előtérben, illetve a korábbi kezelés szövődménnyel járt.
Az élet alkonyán jelentkező, úgynevezett "late-life" depresszióval és annak kezelésével összefüggésben mindazonáltal számos kérdés tisztázatlan. A British Journal of Psychiatry ez év januári számában a francia montpellier-i kórház orvosai, dr. Joanne Ryan és munkatársai egy 7363 beteg embert felölelő epidemiológiai jellegű vizsgálatról számolnak be. Az, hogy a depresszió a betegek egy részében növeli a halálozás kockázatát, régebben ismert. Ám hogy ez miként függ össze az alkalmazott antidepresszáns-kezeléssel, illetve a nemi hovatartozással, még nem vizsgálták. A szerzők a kezelés utáni négyéves túlélést nézték, és megállapították, hogy az úgynevezett major depresszióban szenvedő férfiaknak abban a csoportjában a legnagyobb a halálozás kockázata, amelyik tagjai antidepresszáns-terápiában részesültek. Nőknél azt találták, hogy csak a kezeletlen, súlyos depressziós esetekben állt fenn ez az összefüggés. Azt a következtetést vonták le, hogy a depresszió és halálozás kapcsolata nemtől, tünetektől és antidepresszáns-kezeléstől függően változik.
Azaz minden eset körültekintő, precíz vizsgálatot, gondos elemzést, pontos diagnózist és megfelelő kezelést igényel. A vizsgálat eredménye tehát ellentmond dr. Unützer álláspontjának, azaz tanácsos minden olyan beteget, akin a depresszió gyanúja fölmerül, mindjárt szakorvoshoz küldeni.
Az időskori depresszió a derűs öregkor akadálya. Gyanú esetén érdemes orvoshoz menni, és ha azt az idős ember nem teszi, vagy ha a tüneteket mi véljük fölfedezni rajta, ne késlekedjünk. A morózus, gyanakvó öreg embernek nem a régi jó természete fordult rosszra.
Ne haragudjunk rá, hiszen beteg.
